HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Orvoskamara: ...

Orvoskamara: Éger István mentőnek áll, az új elnök busszal jár majd

HIRDETÉS

„Aki most bemegy a kamarába, remek feltételeket, képzett munkatársakat, kiváló infrastruktúrát, jó pénzügyi helyzetet talál. És sok alaposan előkészített, »végstádiumban lévő« ügyet. Ezek közé tartozik az orvosi alapbéremelés, ami, ha megvalósul, gyökeresen megváltoztathatja az egészségügy helyzetét” – mondta a Népszavának Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) leköszönő elnöke.

HIRDETÉS

Ming megírtuk, a szervezet 16 évig regnáló vezetőjét 202-120 szavazataránnyal váltották le a hét végén, Kincses Gyula az új elnök. A helyszínen készült videók szerint az eredményt hangos üdvrivalgás kísérte.

Éger István: Nincsenek orvosbárók | Magyar Hang

Éger szerint a kormány az egészségügyben súlyos mulasztásokat tesz, és „nem hajlandó tudomásul venni, hogy mindennek lesznek következményei.” Arra a kérdésre, hogy mit csinál majd december másodikától, Éger azt mondta, büszke rá, hogy 63 évesen még elég jó a fizikuma ahhoz, hogy kivonuló mentőorvosként dolgozzon, amit évtizedek óta nagy örömmel tesz.

Kincses Gyula 1976-ban szerezte meg általános orvosi diplomáját, vezette a Debreceni Egyetem Informatikai Laboratóriumát. Nevéhez fűződik a jelenlegi alapellátási rendszer kidolgozása és a DRG elvű kórház-finanszírozás bevezetésének koordinálása. 2007 októberétől 2008 májusáig az Egészségügyi Minisztérium államtitkára volt, 2010 óta több egyetem vendégoktatójaként és tanácsadóként dolgozik, kiemelt kutatási területe a magánegészségügy hatásainak elemzése.

A Népszavának azt mondta, átvilágítja a kamara mögötti céghálót, átláthatóvá teszi a cégek működését. A korábbi elnök milliós tiszteletdíja helyett csekélyebb összegre tart igényt.

HIRDETÉS

„Akkora tiszteletdíjat szeretnék, mint amennyit életkorom és szakképesítésem alapján szakorvosként a közellátásban keresnék.”

Kincses Gyula: A közöny a legfőbb ellenségünk | Magyar Hang

Arra, hogy Éger kaphat-e végkielégítést, azt felelte, megkapja, ami a törvény szerint jár neki, azt nem tervezik, hogy többletjuttatást adnak neki. Hivatali autó helyett pedig a 105-ös busszal jár majd dolgozni.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,977lájkolóTetszik
2,837követőKövetés
18,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„A világ kezd totálisan meghülyülni” – Magyar Hang-ajánló

Presser Gábor- és Stefano Bottoni-interjú. Riport a határról és az épülő tiszaújvárosi konténervárosról. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Koravén demokraták

A kommunizmus halott, de a hatalom mai birtokosai koravén demokratákká válva egyre jobban hasonlítanak azokra, akiket egykor kommunistáknak hívtunk.