Őrsi Gergely a másik megzsarolt MSZP-s

Őrsi Gergely a másik megzsarolt MSZP-s

Őrsi Gergely

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Őrsi Gergely, a II. kerület frissen megválasztott polgármestere volt – Molnár Zsolt mellett – az a másik politikus, akit a magát angyal ügyvédjeként megnevező blog szerzője zsarolt.

Lapunk is beszámolt róla, hogy a nemrég indult blog a Borkai Zsolt volt győri polgármesterről zajlott szivárogtatáshoz hasonlóan leleplezést ígért ellenzéki politikusok állítólagos kokainozásáról, örömlányokról és korrupciójáról. Csak annyit árult el, hogy egy frissen megválasztott polgármesterről és pártja egyik vezetőjéről van szó.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke és pártigazgatója hétfő reggel az ATV élő adásában beszélt arról, hogy ő volt az egyik politikus, akit megzsaroltak. A zsarolót konkrétan nem nevezte meg, de a kérdések közben körvonalazódott az MSZP-közeli Egyenlítő blog egykori munkatársa, Németh Gábor neve. – Nem tudnám cáfolni, jó felé keresi a megoldást – fogalmazott a konkrét névvel kapcsolatban Molnár Zsolt a riporter kérdésére. Egyben jelezte, első útja a rendőrségre vezet és feljelentést tesz.

Security Check Required

Nem sokkal később Őrsi Gergely Facebook oldalán tett közzé egy videót, amelyből kiderül, ő a másik, akit zsaroltak. Azt mondta, hogy az elmúlt napokban olyan hírek jutottak el hozzá, miszerint zsarolási, lejáratási kísérletre készülnek ellene. – Egy politikus nem lehet zsarolható. Én nem vagyok zsarolható és zsarolóknak soha nem fogok engedni – fogalmazott.

A polgármester azt is mondta, hogy amikor valaki politikai pályára lép, akkor készül rá, hogy különböző, akár nemtelen támadások fogják érni. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy „alaptalan, a családját is érintő vádaskodások” érjék, a leghatározottabban fog ezek ellen fellépni. – Innentől ez egy rendőrségi ügy, munkájukat mindenben segítem és én is teszem a dolgomat polgármesterként – tette hozzá.

Frissítés: Németh Gábor azt állította az Indexnek, nem ő a zsaroló.