Kalapács mellett szikével és késsel támadt a győri mészáros, mégis két év után szabadult

Kalapács mellett szikével és késsel támadt a győri mészáros, mégis két év után szabadult

A győr gyerekgyilkosságok nyomai Fotó: Police.hu

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bár a sajtóban többnyire csak azt említik, hogy a mostani győri gyerekgyilkos, a H. Gáborként azonosított férfi egykor kalapáccsal támadt feleségére, valójában akkor is jóval súlyosabb, sokkoló esetről volt szó. Idén december közepén pedig már az döbbentette meg az országot: a korábbi elítélt agyonverte 13 éves nevelt lányát, M. Liliánát és 10 éves fiát, H. Márkot, majd öngyilkos lett egy győri ingatlanban.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt indított büntetőeljárást, így vizsgálva a tragédia körülményeit. A rendőrség honlapján galériát is közzétettek a bűncselekmény helyszínéről. A hatóság ugyan nem nevezte meg, de korábban a 112Press megírta, hogy ugyanarról az idén 35 éves H. G.-ről van szó, aki korábban végezni próbált feleségével. A rendőrség ezt az értesülést nem cáfolta. 

A Nyugat.hu 2017-es híre szerint H. Gábor 2008 decemberében vette el a későbbi sértettet, italozni pedig 2013-ban kezdtek. Egyre gyakoribbak lettek a veszekedések, a nő pedig 2015 végén megismerkedett egy másik férfival. H. Gábor ezt követően, 2016. május 8-án ment ki az erkélyen lévő kalapácsért, hogy megölje vele alvó feleségét. Többször fejbe ütötte vele a sértettet, aki ettől felébredt és sikoltozni kezdett. A férfi azt válaszolta neki: maradjon csendben, mert felébrednek a gyerekek. Újra és újra lesújtott a kalapáccsal, aminek eközben eltört a nyele, ezért egy papírvágó szikével próbálta elvágni felesége torkát. Többször megvágta az asszonyt, de a tapétavágó kiesett a kezéből, ezért egy 9,5 cm pengehosszúságú késsel mellkason és hasba szúrta a feleséget. A sértett ezután végül ki tudott még menekülni a lakásból, ott összeesett, a rendőrséget pedig a szomszéd riasztotta.

H. G. sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg, aztán elmenekült, és néhány napig Szombathelyen bujkált. A bíróság akkor arra jutott, hogy tettét beszűkült tudatállapotban követte el, ami beszámíthatósági képességét korlátozta.

2017. december 7-én mindössze 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélték ezért, de jó magaviselet miatt néhány hónapja, tehát nem egészen két évvel az ítélethirdetés után kiengedték, és a gyerekektől sem tiltották el, így a feleség kénytelen volt most pénteken láthatásra vinni őket Szombathelyről a Győrben élő apához.

Vasárnap, mikor értük ment, hiába csengetett, nem reagáltak, és végül a hatéves kislány, H. Léna szólt ki, hogy testvérei vérző fejjel az ágyon fekszenek. A nő riasztott a rendőrséget, de életüket már nem sikerült megmenteni.