Megszűnik az Abcúg

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bekövetkezett, amitől már nyáron tartani lehetett, az év végével megszűnik az Abcúg. A lap volt és jelenlegi munkatársai egy-egy kedvenc írásukkal búcsúznak, Tóth Sára főszerkesztő szerint pedig ez az utolsó cikk, ami az oldalon megjelenik.

A lapot öt éve alapította Richard Field üzletember, ott pedig az Origo újságírói dolgoztak tovább szabadon, miután korábbi munkahelyüket bekebelezte és propagandatermékké tette a kormányoldal. „Az volt a küldetésünk, hogy olyan helyeket, olyan embereket, olyan társadalmi csoportokat mutassunk be, akikről és amikről a magyar sajtóban méltánytalanul kevés szó esett. Szétszakított családokat, ápolási díjon tengődő szülőket, az iskolában elkülönített roma gyerekeket, munkához, lakáshoz nem jutó mozgássérülteket, és még sorolhatnám” – írta Tóth Sára. Az Abcúgon többnyire izgalmas és megrendítő riportok jelentek meg, fotósként pedig egy időben ott dolgozott kollégánk, Végh László is.

A HVG.hu augusztusban számolt be róla, hogy év végéig finanszírozza az Abcúgot a Real Reporting Foundation. Field viszont tárgyalt még az oldal átvételéről, így látszott esély rá, hogy tovább működhet a lap. Az üzletemberé volt korábban a The Budapest Beacon is, ami 2018. április 13-án, az újabb fideszes kétharmadot eredményező országgyűlési választás után zárt be. Ismert, korábbi lapunkat, a Magyar Nemzetet nem sokkal előbb záratta be tulajdonosa. A The Budapest Beacon sorsáról így is beszámoltunk, csak már az egyetlen alkalommal megjelenő Szamizdat Magyar Nemzetben.