HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Karácsony Ger...

Karácsony Gergely, a meglepetés-ember

Kérjük, támogassa a Magyar Hangot...

és a szabad sajtó megmaradását! Olvasóink segítségére is szükségünk van, hogy még több riportot és tényfeltáró cikket közölhessünk. Részletek ITT.

HIRDETÉS

Karácsony Gergely éve volt a tavalyi – legalábbis erre jutott az Idea Intézet, amikor a 2019-es esztendő meglepetés-emberét kereste a magyar politikában. A megkérdezettek közül ugyanis csaknem minden negyedik ember – 24 százalék – a főpolgármester nevét említette. Nem sokkal maradt le tőle Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője. Az eredményekben nyilvánvalóan közrejátszott, hogy mindkét politikus eredményesen vagy a vártnál sikeresebben szerepelt a tavalyi választásokon.

HIRDETÉS

A kutatásból kiderült, hogy még a kormánypárti szavazóknak is több mint az ötöde – 22 százaléka – is Karácsony Gergelyt tartotta a legnagyobb meglepetésnek. Feltűnő azonban, hogy a Fidesz támogatóinak 45 százaléka vagy nem kívánt, vagy nem tudott válaszolni a kérdésre.

Amennyiben csak az ellenzéki szavazók válaszait tekintjük, ott már Dobrev Klára végzett az első helyen, míg valamivel kevesebben mondták a főpolgármester nevét. Jakab Pétert, a Jobbik frakcióvezetőjét 9 százalék említette, Pikó András józsefvárosi polgármestert 6, Donáth Annát, a Momentum európai parlamenti képviselőjét pedig a válaszadók 5 százaléka nevezte meg.

A kutatáshoz csatolt elemzés megfogalmazása szerint feltűnő azonban az is, hogy egyetlen kormánypárti politikus sincs a lista kiemelt helyén.

HIRDETÉS
IDEA: Karácsony a legszimpatikusabb ellenzéki politikus | Magyar Hang

A közvélemény-kutatás vizsgálta a pártok támogatottságát is a december végén végzett kutatásában és az derült ki, hogy a Fidesz minimálisan ugyan, de növelni tudta táborát. A biztos szavazóknál így jelenleg 50 százalékon áll.

Az ellenzék legerősebb pártja a felmérés a DK, amely 15 százalékos támogatottsággal bír ugyanebben a szegmensben, míg a Momentum – valamennyit gyengülve – 10 százalékos. A Jobbik 8, az MSZP pedig 6 százalékon áll, más pártok pedig – így az LMP vagy a Mi Hazánk – nem érik el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

31,450lájkolóTetszik
3,045követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A NER közepén állva – Magyar Hang-ajánló

Interjú Udvaros Dorottyával, kádári módszerekkel megosztott magyar közösségek és az Edda, ózdi és sályi riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Kampányszünet?

A jövőbeni győzelemhez mindkét félnek új ötletekre, fáradságos terepmunkára, hatalmas erőfeszítésekre lesz szüksége.