HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Aggódnak az e...

Aggódnak az ellenzéki vezetésű önkormányzatok

Kérjük, támogassa a Magyar Hangot...

és a szabad sajtó megmaradását! Olvasóink segítségére is szükségünk van, hogy még több riportot és tényfeltáró cikket közölhessünk. Részletek ITT.

HIRDETÉS

Aggódnak több új összetételű önkormányzat polgármesteri hivatalában. A kultúrafinanszírozásban bekövetkezett változások miatt ugyanis bizonytalannak érzik a színházaik anyagi helyzetét.

HIRDETÉS

A decemberben elfogadott kulturális törvénycsomag lényege szerint az állammal közös fenntartásúnak minősülnek azok a színházak, amelyek működtetéséhez az önkormányzatok igénybe vesznek támogatást a központi költségvetésből. Eddig ezt célzottan a feladatra, tehát színházműködtetésre kapták az önkormányzatok.

Az év végén a törvényhez kapcsolódó kormányrendeletben az állammal közös működtetés kezdeményezésének határidejét is közzétették. E szerint az előadó-művészeti szervezetek támogatását március 1-jéig kezdeményezniük kell az önkormányzatoknak az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (Emmi). (Ez vonatkozik a bábszínházakra is.) Ebből pedig az következik, hogy a színházak márciusig bizonyosan nem számíthatnak a működési költségük jelentős részét kitevő állami támogatásra. Sőt, ha feltételezzük, hogy márciusban döntés születik a kérelmek elbírálásáról, akkor is várhatóan csak áprilisban kapják meg az intézmények a működésükhöz nélkülözhetetlen forrást, a támogatás mértéke azonban addig bizonytalan.

Büntet a minisztérium: a „rosszul szavazó” városok múzeumai csak az aprót, a fideszesek tízmilliókat is kaptak | Magyar Hang

Ez az önkormányzatokat is nehéz helyzetbe hozza, mert februárban el kell fogadniuk a költségvetést, így ekkorra el kell dőlnie annak is, mennyit pénzt kívánnak fordítani a színházaikra. Több vidéki önkormányzattal is beszéltünk az elmúlt napokban. Mindenhonnan azt hallottuk, hogy tárgyalásokat kezdeményeztek Fekete Péterrel, az Emmi kultúráért felelős államtitkárával, aki különben maga is színházi szakember: rendező, a Békéscsabai Jókai Színház és a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója is volt.

HIRDETÉS

Mirkóczki Zita, Eger kultúráért felelős alpolgármestere érdeklődésünkre azt mondta, a hevesi megyeszékhely önkormányzata azért van nehéz helyzetben, mert ha működtetni szeretné a Gárdonyi Géza Színházat, szükség van állami támogatásra. Tavaly a színház bevételeinek harmadát-harmadát tette ki az állami, illetve az önkormányzati támogatás, és nagyjából ugyanennyit a saját bevételeik. – Míg korábban az önkormányzat
januárban megkapta a központi költségvetésből a színházi támogatás 12 százalékát, és már januárban tudtuk, mennyi állami támogatásra számíthatunk, ezt most nem tudjuk. Ezért a bizonytalanság, így komoly nehézség a költségvetés tervezése – magyarázta az alpolgármester, aki az Egységben a Városért Egyesület színeiben indult az önkormányzati választáson.

A szintén ellenzéki vezetésű Szombathely alpolgármestere, Horváth Soma azt közölte, hogy Nemény András polgármester már felvette a kapcsolatot az államtitkárral, hogy egyeztessen a Weöres Sándor Színházat is érintő törvénymódosításról. A változás egyébként a helyi Mesebolt Bábszínházat is érinti, a két intézmény vezetőjével már egyeztettek a költségvetésről. Azt is közölte, hogy alapvetően nem értenek egyet azzal, hogy ily módon próbálják szabályozni az intézményeket. Ám azt is látni kell, hogy állami támogatás nélkül nagyon nehezen tud ma egy szombathelyihez hasonló színház működni. Arra törekednek – tette hozzá –, hogy a színház működőképessége megmaradjon, és az esetleges változást a dolgozók és a nézőközönség se érezze.

Nem kapnak működési támogatást a független színházak (Frissítve: Az Emmi szerint nincs változás) | Magyar Hang

Úgy tudjuk, Miskolcon is aggódnak, a Miskolci Nemzeti Színház működési támogatásának 45 százaléka is állami forrásból érkezett. A város önkormányzata is elküldte már kérelmét, döntésre várnak az ügyben.

Fekete Péter a kormánypárti Magyar Nemzetnek adott interjúban korábban arról beszélt, természetes, hogy a társulatok aggódnak a források miatt, de idén több pénz – 578 milliárd forint – jut kultúrára. – Az előző évekhez képest ötszázmillióval több támogatást kapnak a budapesti színházak. A kormány a vidéki színházaknak mintegy harminc százalékkal, a független alternatív színházaknak mintegy húsz százalékkal nyújt több forrást – fogalmazott.

Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, de lapzártánkig nem válaszoltak kérdéseinkre. Ahogy eddig még sohasem.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/3. számában jelent meg január 17-én.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Szabó Zsolt László
Szabó Zsolt László
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

31,203lájkolóTetszik
3,029követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Rá kell venni az embereket, hogy gondolkodjanak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Kovács Lászlóval, Nényei Pállal, Erős Antóniával és Szellő Istvánnal. Portré Varga Mihályról. Keresse a lapot az újságárusoknál!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Farkasszemet néztek a romák a Mi Hazánk demonstrációján résztvevőkkel – Videóval

A párt erődemonstrációján résztvevők Miskolcról Sályra akartak eljutni, amikor szembetalálták magukat több száz romával.

Riadó!