Nyolc év tíz hónapot kapott a gyerekét kínzó maglódi apa

Nyolc év tíz hónapot kapott a gyerekét kínzó maglódi apa

Fotó: Unsplash/rawpixel

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Jogerősen nyolc év tíz hónapot kapott az a maglódi apa, aki öt évig kínozta, és ostorral, szíjjal verte a korábbi kapcsolatából született fiát – derült ki a 24.hu cikkéből. K. Józsefet továbbá kilenc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a Budapest Környéki Törvényszék. Első fokon ugyanennyit kapott még tavaly tavasszal a Monori Járásbíróságon, másodfokon viszont súlyosítottak a bűncselekmény minősítésén, azt folytatólagosan, aljas indokból és céllal, valamint különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértésnek minősítve.

Ahogy a lap írja, eredetileg az anya nevelte a fiút, tíz éve viszont beteg lett, és nem tudott tovább gondoskodni róla. A gyerek így K. Józsefhez került, aki 2010 és 2015 között rendszeresen bántalmazta őt, szíjjal, bottal, ostorral és a vasvilla nyelével is ütötte. Emellett a ház körül és a tanyán is dolgoztatta az állattenyésztéssel foglalkozó férfi. A gyereknek iskola után este tizenegyig kellett takarítani a lovak és nyulak után, továbbá fát vágni, szénát gyűjteni. Ha pedig a munkával nem volt elégedett, a férfi elverte őt.

A gyerek vallomásában elhangzott az is, hogy az apa többször eltörte a lábát, illetve békaügetésben szökdeltette, miközben lövöldözött rá. Továbbá szexuálisan is bántalmazta, és volt, hogy erős paprikát kényszerített a fiúba hátulról, hogy így fájdalmat okozzon neki.

Egy alkalommal a férfi egy hetven centiméteres nyújtófával addig verte, amíg az el nem tört rajta, majd egy fakanállal folytatta ugyanígy. Mikor abbahagyta, a gyerek kiszökött, és segítséget kért a rendőrségen.

K. József folyamatosan tagadta a bűnösségét, egy korábbi vallomásában pedig azt állította, hogy ő mintaapa. Azt állította, csak bosszúból mondta ezeket a fiú, mert nem vette el az édesanyját.