Orbán 2016-ban: A madár sem tud berepülni Magyarországra – Hangfelvétellel

Orbán 2016-ban: A madár sem tud berepülni Magyarországra – Hangfelvétellel

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Amint arról a teljes magyar sajtó – közte a Magyar Hang is – beszámolt, egy hozzávetőlegesen 60 főből álló csoport igyekezett ma hajnalban betörni Magyarországra Szerbia felől. A miniszterelnök 2016. augusztus 26-án a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elhangzott interjújában még arról beszélt, megépítik azt a második védelmi vonalat, amellyel légmentesen zárható lesz a határ, és ez majd egy időben érkező több százezer embert is fel tud tartóztatni.

2016 augusztusában a Kossuth rádióban jelentette be Orbán Viktor, hogy a meglévő mellé „még egy kerítéssort fogunk felhúzni a legmodernebb technikai eszközökkel”, amely „egy időben érkező több százezer embert is fel tud tartóztatni”. Orbán szerint ezzel „légmentesen” zárható lesz a határ. A miniszterelnök szerint – kis túlzással - már az akkor meglévő kerítés mellett sem tud még „a madár sem berepülni Magyarországra ellenőrzés nélkül”.

A rádióinterjú elhangzása óta négy év telt el a ma hajnali incidensig, amikor is 60 határsértő benyomult Magyarország területére. A kormányfő arról is beszélt négy éve a közrádióban, hogy a határt nem lehet „virágokkal és plüssállatkákkal megvédeni, a határt kerítéssel lehet, rendőrökkel, katonákkal meg fegyverrel”. Ehhez képest a Belügyminisztérium szerint a ma reggeli esetnél egy biztonsági őr teljesített szolgálatot Röszkénél. A 2016-os miniszterelnöki interjú lényegi részeit tartalmazó felvételét a lenti linken tudják meghallhatni.

A teljes négy évvel ezelőtti interjút ezen a linken tudják meghallgatni:

Orbán: újabb kerítést építünk

Meg kell erősíteni a magyar-szerb határzárat, ezért egy újabb kerítéssor létesül a határszakaszon a legmodernebb technikai eszközökkel - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő azt mondta, a már meglévő mellé egy "masszívabb védelmi rendszert" kell felépíteni, ezért az újabb kerítéssor egy "komoly létesítmény" lesz, amely több százezer embert is fel tud tartóztatni.

Az interjú teljes leiratát pedig itt találják:

Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „180 perc" című műsorában

Orbán Viktor interjújának leirata, amely 2016. augusztus 26-án hangzott el a Kossuth Rádió „180 perc" című műsorában. Kocsis Éva: Jó reggelt kívánok, ez a 180 perc, fél 8 múlt három és fél perccel, a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt! 160 magyar sportoló, 21 sportág, 8 arany, 3 ezüst, 4 bronzérem, az összesített listának a 12.

A Belügyminisztériumnak az esetről szóló tájékoztatóján Pintér Sándor miniszter elmondta, hogy az általuk migránsokként azonosított személyek 60–80 méterre nyomultak be Magyarország területére, de csak négy embert kellett elfogni, a többieket visszafordították. A határkerítést megrongálták, a határátkelőn szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le. A területet lezárták, csak az autópálya-átkelő van nyitva (a közúti átkelő nincs). A területen úgynevezett „mélységi zárás” van érvényben.

Videón, ahogy a migránsok megpróbálnak áttörni a kerítésen | Magyar Hang

Hatvan-hetven migráns próbált szervezetten bejutni az országba kedden hajnalban Röszkénél, de az egyébként zárva tartó határátkelőhely őrzését végző fegyveres biztonsági őr ezt észlelve három figyelmeztető lövést adott le. A helyszínre irányított járőrök körülbelül 60 ember bejövetelét akadályozták meg, 4 embert feltartóztattak, a területet pedig lezárták.

Érdekes mellékkörülmény, hogy a csuklyát viselő határsértők a röszkei–horgosi határátkelő közúti (nem autópályás) átkelési pontjánál próbálkoztak reggel 5 óra 30 perckor, márpedig az ebben az időpontban zárva volt, így a határt védő vaskapunak is zárva kellett volna lennie. A sajtótájékoztatón egymásnak ellentmondó információk hangzottak el erről, az utolsó közlés az volt az Infostart szerint, hogy a vaskapu nem volt a helyén az áttörési kísérlet idején.