Kormányinfó: kínaiakkal teli turistabuszt állítottak meg a magyar hatóságok a határon

Kormányinfó: kínaiakkal teli turistabuszt állítottak meg a magyar hatóságok a határon

Kormányinfó 2020. január 30-án (Fotó: Magyar Hang/Bodacz Péter)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szerdán ülésezett a kormány, így Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ma ismét a sajtó elé állt. A kormányinfóról élőben tudósítottunk portálunkon.

A tájékoztatón többek között kiderült, hogy a koronavírus terjedésével összefüggésben a magyar hatóságok feltartóztattak egy kínai utasokat szállító, Prágából érkező turistabuszt a magyar határon. A szakemberek megmérték az utasok lázát. Gulyás Gergely azt mondta, hogy bárkitől megtagadhatják az országba való beutazását, ha felvetődik a fertőzés gyanúja. Ilyen esetben karanténban kell megvárni a vizsgálat eredmények végét. Kiderült az is, hogy a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret is felszerelik a szűréshez megfelelő eszközökkel. Azt ugyanakkor sietett leszögezni, hogy Magyarországon nem lehetett a fertőzést kimutatni.

Szintén a tegnapi kormányülésen volt szó a déli határon történt incidensről, amikor több migráns megpróbált betörni az ország területére. Gulyás Gergely azt mondta, hogy megerősítették a védelmet. Szintén tájékoztatót hallgattak meg az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonákról. A szakemberek szerint nincsenek veszélyben a magyar katonák.

12:43. Biztonsági őrök is védték a határincidens idején a magyar határt. Erre vonatkozó kérdésünkre azt mondta a miniszter, hogy a létesítményeket a biztonságiak védik. Ezért avatkozhattak közbe az incidens idején.

12:40. Nem zárta ki Gulyás Gergely azt, hogy emelkedjenek a családtámogatási tételek.

12:38. Milyen tervei vannak a kormánynak a „hálapénz intézményével”? – kérdezte ugyancsak munkatársunk. Azt, hogy bűncselekménnyé nyilvánítsák a paraszolvenciát, Gulyás Gergely nem tartja szükségesnek. Ebben egyelőre az orvosok között zajlik a vita.

12:32. Milyen konkrét adatokkal számol a kormány, amikor 400 ezer forintos bruttó bért ígérnek 2022-re az egészségügyi szakdolgozóknak? Gulyás szerint ekkora az optimista becslések szerint 420 ezer lehet az átlagbér Magyarországon, úgy véli, ekörül lehet az egészségügyi szakdolgozók bére is.

12:29. Az Emberi Erőforrások Minisztériumánál áll rendelkezésre az a pénzkeret, amely révén minden 9. és 11. évfolyamot befejező diák két hetet külföldön tölthessen két hetet – mondta Gulyás ugyancsak lapunk kérdésére.

12:27. Lapunk a „Boldog karácsonyt, Magyarország!” című kampányra vonatkozó kérdésünkre Gulyás Gergely azt felelte, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda tud arra felelni, hogy mennyibe került az kampány. Szerinte senkinek sem lehet kifogása amiatt, hogy egy jó ízlésű kisfilmben kívánjon boldog karácsonyt a kormány. Mint fogalmazott, az ellenzék sem kifogásolta. Előfordult, hogy több lapban több oldalon is megjelent ugyanaz a karácsonyi hirdetés. Munkatársunknak az erre vonatkozó kérdésére Gulyás azt mondta, ha ezt soknak tartja, csökkentik.

12:21. Gulyás Gergely tudomása szerint s következő napokban sor kerül a Kínába tartó repülőjáratok leállítására – derült ki az Euronews kérdésére.

12:17. Magyarország Trianont a 100 éves évforduló apropóján ünnepelni nem fogja. Megemlékezni a környező országokkal nem lehetséges az eltérő aspektus miatt. Azokat az intézményeket, amelyek megkívánnak emlékezni a 100 éves évfordulóról, támogatásra számíthatnak.

12:15. Februárban Berlinbe látogat Orbán Viktor – közölte a miniszter a német közszolgálati televíziós és rádiós társaság kérdésére. A pontos időpontot a meghívó német fél még nem jelentette be, a pontos nap ismertetése – érvelt Gulyás – udvariatlanság volna a meghívó féllel szemben.

12:12. Állapotfelmérő tárgyalások zajlanak a Dunaferrt érintően – válaszolta Gulyás a Fejér Megyei Hírlap kérdésére, amely arra volt kíváncsi, tervezi-e az állam, hogy beszáll-e a problémákkal küzdő Dunaferrbe, esetleg várható-e magyar befektető megjelenése a vasműnél.

12:01. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke vizsgálatot rendelt el a Pestisrácok.hu Szeviép-ügy miatt a Szegedi Törvényszéket érintő cikkei következtében.

11:55. Ha elfogytak Magyarországon a védőmaszkok, akkor az Emberi Erőforrások Minisztériumának külföldről kell beszereznie – mondta Gulyás ugyancsak az Azonnali.hu felvetésére.

11:54. Nem zárják be a településeken a kis postákat. Szolgáltató központok létrehozásában gondolkodnak, amely boltok működtetését is jelentené. Ez Gulyás szerint fejlesztés volna.

11:52. Egyáltalán nem lehet olyat mondani, hogy a németeket ki kellett volna irtani a második világháborúban – mondta Gulyás az Azonnali.hu kérdésére, amely azt kérdezte, hogy lehet-e ilyen kijelentést tenni közpénzből működő felületen. Ez a kijelentés a Petőfi Irodalmi Múzeum You Tube-csatornáján hangzott el.

11:46. A Pénzügyminisztérium egyesével tárgyal a nagy kórházi beszállítókkal. Különadó kivetése nincs napirenden.

11:42. Nem látnak olyan veszélyt, hogy a gazdasági kapcsolatokat befolyásolná a Kínában megjelent koronavírus – mondta Gulyás az Mfor.hu kérdésére.

11:34. Az Alternative für Deutschland (AfD) párt vörös vonal – jelentette ki Gulyás arra a kérdésre, hogy várható-e bármilyen szövetség bejelentése, mivel Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke Rómába utazik, és Matteo Salvinivel is találkozik. Olyan európai szövetséghez való csatlakozás, amelynek része az AfD is, nem fordulhat elő – derült ki Gulyás Gergely szavaiból.

11:32. A miniszter szerint az a szomorú tapasztalat, hogy egyes megyékben úgy alakulnak ki teljes cigány osztályok az iskolákban, hogy a nem cigány szülők elviszik onnan a gyermekeiket. Ez Gulyás Gergely szerint a természetes szegregáció. Jelenleg viszont a természetes szegregáció is jogellenes a törvények szerint, és az is marad, amíg a jogszabályi környezet nem változik. Erre válasz az, hogy a felsős évfolyamokat elviszik az iskolából. Ennek politikai vetülete is van, rendszeresen foglalkoznak a szegregáció kérdésével.

11:27. Amíg a koronavírus okozta helyzet fennáll, addig az országos tiszti főorvos akár minisztereket is utasíthat – jelentette ki Gulyás.

11:17. A szólásszabadság kérdésében szélsőségesen liberális vagyok – jelentette ki Gulyás. Büntetőeljárás indítását csak legutolsó esetben javasolja. Ezért nem tartja szükségesnek a Büntetőtörvénykönyv szigorítását ez esetben. Szerinte Niedermüller Péternek, a DK erzsébetvárosi polgármesterétől már meg kellett volna szabadulnia a pártjának.

11:11. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy járványveszély fennállása esetén rémhíreket terjesszen, ezért büntetőeljárások indítását tervezik. Így felelt Gulyás arra, hogy milyen álhírekről értesült a kormány a koronavírust érintően. Gulyás konkrét rémhíreket nem akart említeni, indoklása szerint nem akarta azokat megismételni.

11:10. Elégséges volt-e az év végi 500 ezer forintos jutalom a leszerelési hullám megállítására? – kérdezte az RTL Klub. Gulyás szerint nem. De emeltek januártól 10 százalékkal. Azt mondta, még ezzel együtt sem, de az emelést folytatni szeretnék.

11:07. A miniszterelnökséget vezető miniszter nem tud panaszokról az iskolai felmentéseket illetően.

11:06. Holnap nyilvánosságra hozzák az új Nemzeti alaptantervet.

11:01. Gulyás Gergely nem tud arról, hogy létezne a Bölcsek Tanácsának jelentése a Fideszről.

11:00. Dézsi Csaba András vasárnap megválasztott fideszes győri polgármesternek 30 napja van arra, hogy megszüntesse az összeférhetetlenséget, azaz kardiológusi praxisát. Gulyás Gergely azt javasolja az országgyűlésnek, hogy vitassák meg, szükséges-e a módosítani a törvényt, ami szabályozza, hogy milyen kereső tevékenységet lehet ellátni a polgármesteri tisztség mellett – derült ki az ATV.hu kérdésére.

10:57. Ha szükséges, a Magyar Honvédség katonai gépén is haza lehet hozni a Kínából hazautazni szándékozó magyarokat, ha nem lesz lehetőség a Franciaország által indított repülőgépen hazahozni őket. A francia gépre ugyanis más országok is „bejelentkeztek”.

10:54. Kétezerrel kevesebb a hely a hazai börtönökben, mint az szükséges volna. Jelenleg épül egy börtön és egy börtönkórház.

10:52. Nem lesz kormányátalakítás. Ez derült ki Gulyás Gergelynek a Magyar Nemzet néven megjelenő kormányparti napilapnak arra a kérdésére, hogy lesz-e kormányátalakítás.

10:44. Beszámolót hallgattak meg a gyöngyöspatai romák elszigetelt oktatása miatt. Nem vitatják, hogy a 2013-tól kezdve megállapított kárpótlási kötelezettsége. A kormány szerint a bírósági döntés nem segíti a szegregációt elszenvedett cigányokat. Akkor van esély a felzárkózásukra, ha képzésükre, oktatásukra fordíthatnak pénzt, a bíróság által megítélt kártérítést is.

10:43. Ipari mértékű a joggal való visszaélés 12 ezer pert indítottak bűnelkövetők a magyar állam ellen a rossz börtönkörülmények miatt – jelentette ki a miniszterelnökséget vezető minisztert. 10 milliárd forintot kellett eddig a magyar államnak kifizetnie kártérítés címén. Felhatalmazták Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akár ideiglenesen is nyissanak meg börtönhelyeket.

10:40. Az Irakban szolgálatot teljesítő katonák nincsenek veszélyben – derült ki a kormányülésen a témában készült beszámolóból.

10:38. Jelentést hallgattak meg a migránsok déli határon tapasztalt áttörési kísérletről. Öt személyt fogtak el, büntetőeljárás indult ellenük. Ha a bűnösségük beigazolódik, kiutasíthatók az országból. A balkáni útvonalon egy év alatt megduplázódott a migránsok száma. A magyar hírszerző szervek minden adatot értékelnek. Megerősítették a határ déli szakaszának védelmét.

10.32. Legnagyobb mértékben Kínát és az ázsiai térséget érinti a koronavírus. Több mint 7000 fertőzés és 170 halálozásról tudnak a hatóságok világszerte. Európában kedvezőbb a helyzet. 4-4 franciaországi és németországi, illetve 1 finnországi fertőzésről van eddig információ. Magyarországon nincs koronavírussal fertőzött beteg. Történtek már intézkedések Magyarországon is. Volt olyan turistabusz, amely kínaiakkal érkezett Prágából, a magyar hatóságok feltartóztatták a magyar határon. Megmérték az utasok lázát. Gulyás azt mondta, hogy bárkinek megtagadhatják az országba való beutazását, ha felvetődik a fertőzés gyanúja. Ilyen esetben karanténban kell megvárni a vizsgálat eredmények végét. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret is felszerelik megfelelő eszközökkel. Magyarországon egyetlen esetben sem lehetett a koronavírust felfedezni. A hazai védekezéshez minden szükséges eszköz rendelkezésre áll. Kínában 7 magyar jelezte, hogy soron kívül hazautazna. A Külügyminisztérium egyeztet annak érdekében a francia hatóságokkal, hogy soron kívül hazajöhessenek. Ha ez nem lehetséges, akkor a kormány azt is vállalja, hogy maga fog intézkedni az érintettek hazautazásáról. A Külügyminisztérium konzuli szolgálata 24 órás ügyeletet tart.

10:30. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő először áll Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett.