Ismét helyreigazíttatták a Hírcsárdát

Ismét helyreigazíttatták a Hírcsárdát

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A volt köznevelési államtitkár, Hoffmann Rózsa után tíz évvel Schiffer Miklós divatszakértőnél verte ki a biztosítékot a Hírcsárda. Emlékezetes, a Fidesz-KDNP politikusa még az álhírportál indulásakor, 2010-ben háborodott fel a „Hoffmann Rózsa a focipályán is engedne buktatni” című cikk miatt. Az Oktatási Államtitkárság akkor többek közt az alábbiak közzétételét követelte: „idézőjelben adtak közre egy, az államtitkár által soha el nem mondott szöveget. Az idézőjel használatával azt sugallták, hogy az államtitkár szavait szó szerint idézik.”

Az eredeti álhírben, ami egyébként ma is elérhető, például ezt a kijelentést adták Hoffmann szájába: „Hát kezdjék el egymást is buktatni, akkor majd legalább egymás elől elfutnak, ha már a labdával nem tudnak mit kezdeni.”

Nem járt ilyen szerencsésen az a cikk, amiben Schiffer Miklósnak tulajdonított kamuidézetekkel kommentálták az új Nemzeti alaptantervet. Az álhírportál arról számolt be, egyre több iskolásban fogalmazódnak meg ezekhez hasonló kérdések: „Felkérnek lassúzni a sulibuliban, ha sárga csillag van rajtam?”, „Nem néznek kínainak?” A válaszokat két szakértő szájába adták, a cikk viszont már nem érhető el, csak annak a Google-ban tárolt változata. Ebben a másik említett fél „Pörög Ibolya protokollszakértő”, ami nyilvánvaló utalás Görög Ibolyára, de nem tudni, ezt a nevet is később írták-e át. A mostani helyreigazításból kiderül, Schifferét igen, az a tárolt változatban már „Sífer Miklós”, de ez a javítás láthatólag nem elégítette ki a divatszakértőt.

A Hírcsárda oldalán kedden így az alábbi helyreigazítás jelent meg, idézőjelek között: „Az oldalunkon, 2020. február 6. napján megjelent: Kamaszpanasz: Hogyan viseljünk a sárga csillagot a suliban – válaszolnak a szakértők című fejléc alatt közölt és Schiffer Miklósnak, később Sífer Miklósnak tulajdonított »szakértői véleménynek«, bejegyzésnek semmi köze nincs a megnevezett személyhez. A megjelent anyag valótlanságot állított. Ezúton kérünk elnézést és kijelentjük, Schiffer Miklós semmilyen a sárga csillag viselésével kapcsolatos nyilatkozatot vagy kijelentést nem tett, sem nekünk sem munkatársunknak vagy szerzőnknek, amelynek alapján őt idézhettük volna. Mindenkitől, akit az írás hangneme és tartalma sértett, nyomatékosan elnézést kérünk.”

Schiffer Miklós egyébként a Facebook-oldalán is dühöngött azon, hogy a tíz éve működő Hírcsárda egy álhírében úgy tett, mintha nyilatkozott volna nekik. „Itt nincs helye a viccnek! Elnézést mindenkitől, aki olvasta ezt a mocskot! Felháborító, undorító és gusztustalan! Szégyen, hogy ilyen mocsok megjelenhet, természetesen sosem nyilatkoztam erről senkinek! Minden Barátom akinek felmenői érintettek lehettek ebben, pontosan tudják, milyen messze áll tőlem az, hogy ebben a témában nyilatkozzak, tudják, hogy mennyire elítélem mindazt ami akkor történt! Sajnálom!” – üzente a divatszakértő.

A poszt alatt a kommentelőknek csak egy kisebb része tájékoztatta arról, hogy a Hírcsárda erről szól, és senki nem gondolta, hogy valóban nyilatkozott volna ilyesmit. A jellemzőbb hozzászólások inkább arról szóltak, hogy ezt nem szabadna annyiban hagyni, illetve volt, aki azt írta: „Hírcsárda vagy sem, mások nevével nem élünk vissza!” Schiffer egy kommentjében hozzáfűzte: nem érdekli, hol jelent meg, a lényeg, hogy odaírták a nevét.