Több pikkelyest eszik a magyar

Több pikkelyest eszik a magyar

A bajai halászléfőző fesztivál 2019-ben (Magyar Hang/György Zsombor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Közel 20 százalékkal nőtt a magyar halfogyasztás a Kapj rá! kampány négy évvel ezelőtti indulása óta - közölte az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) ügyvezetője pénteken a FeHoVa kiállításon.

Ondré Péter elmondta, hogy 6,7 kilogramm fölé emelkedett az egy főre eső éves halfogyasztás mennyisége. Ehhez hozzájárult a halhús általános forgalmi adójának csökkentése és az elmúlt évek gazdasági fejlődése is – tette hozzá az MTI tudósítása szerint.

Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke szerint már eddig is eredményes volt a Kapj rá! kampány, elsősorban az ismeretterjesztés terén, hiszen olyan halfeldolgozási módokat és könnyen elkészíthető recepteket mutathattak be, amelyekkel sokak kedvét meghozták a halételek elkészítéséhez.