Megszólalt az Emmi, a Hvg szerint telefonon gyakoroltak nyomást az iskolákra, hogy ne írják alá a Nat elleni tiltakozást

Megszólalt az Emmi, a Hvg szerint telefonon gyakoroltak nyomást az iskolákra, hogy ne írják alá a Nat elleni tiltakozást

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b), Hajnal Gabriella, a Nemzeti alaptanterv (Nat) megújításáért felelős miniszteri biztos és Takaró Mihály irodalomtörténész, az Oktatási Hivatal szakértője a módosított kerettantervekről tartott sajtótájékoztató után a minisztérium tükörtermében 2020. február 21-én. MTI/Kovács Tamás

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Erőteljes nyomással reagált a kormány az egyházi iskolák több mint ezer tanára által aláírt, a Natot kritizáló nyílt levelére, amely a piaristák honlapján jelent meg. Több egyházi vezető ma reggel telefont kapott „fentről”, amelyben elhatárolódó nyilatkozatokra kérték őket kormányzati illetékesek – tudta meg a Hvg360.

Közben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményt adott ki: a tárca szerint az aláírásgyűjtések nem a módosított Nemzeti alaptantervről (Nat) szólnak. A szaktárca visszautasítja, hogy az ellenzék a köznevelés rendszerét a kormánnyal ideológiailag azonos oldalon álló és a kormánnyal ideológiailag ellentétes oldalon álló intézményekre ossza, az egyházi intézményeket az előbbibe sorolva.

A szaktárca pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt is károsnak nevezte, hogy a tiltakozást generálók tantestületeket osztanak meg, éket verve az aláírók és alá nem írók közé. Az Emmi megítélése szerint ez tudatos aknamunka, és egyúttal választási célú adatgyűjtés: minden, a Nat ellenében aláíró pedagógus biztos lehet abban, hogy már „listázza őket Gyurcsányék gépezete, a Nat NEM petíció elindítása sem szól másról”.  A módosított Nat a kért szemléletváltást szolgálja, ez azonban elsősorban a pedagógusokon múlik – olvasható a minisztérium közleményében.

A piaristák az oktatás elhúzódó válságáról írnak a Nat kapcsán, ezer egyházi tanár tiltakozik | Magyar Hang

Kitértek arra is: a sajtóban pénteken megjelent állásfoglalás kezdeményezői a szakmai konszenzus megteremtését hiányolják, miközben még inkább megosztják a pedagógusokat. Hozzátették: nem kívánnak belemenni számháborúba, hogy az aláírók száma hogyan viszonyul a pedagógusok 170 ezres létszámához. Az állásfoglalásban – a minisztérium reagálása szerint – hangzatos, a kormány által is támogatott gondolatok és aktuális kritikák keverednek.

A bérekkel összefüggésben kiemelték: a kormány éppen hétfőn, amikor az aláírásgyűjtés elkezdődött, adta ki a kormányrendeletet, amellyel 10 százalékkal emeli a pedagógusok fizetését. A nagy munkaterheléssel összefüggő felvetésre úgy reagáltak: a magyar pedagógusoké nemzetközi viszonylatban átlagosnak tekinthető, a tanár-diák arány a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átlagánál is kedvezőbb. A módosított Nat 2012-eshez képest 10 százalékról 20 százalékra növelte a szabadon felhasználható órakeretet, csökkentette a tananyag mennyiségét, a tanulók óraterhelését, és ezzel párhuzamosan mérsékli a tanárok által ellátandó órák számát. A felsőoktatásba felvételizők között nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők aránya.

Az állásfoglalás, amelyre az Emmi közleményében utalt, felkerült a Budapesti Piarista Gimnázium honlapjára. Az MTI-hez is eljuttatott állásfoglalást csaknem 1000, egyházi iskolában tanító tanár írta alá. A dokumentum megfogalmazói szerint „az új Nat bevezetése és a kerettantervek megjelenése sokéves, évtizedes kérdéseket hozott újra felszínre. A magyar oktatás megújulásának elmaradása hosszan tartó károkat okoz mindannyiunk számára, a magyarság kulturális, lelki és anyagi gyarapodását fenyegeti”. Azt írták: széles körű megegyezésre van szükség az oktatás minden szereplőjének részvételével, a „szakmai konszenzus megteremtése az oktatáspolitika súlyos adóssága a rendszerváltás óta.”

Véleményük szerint a médiában nyilvánosságot kapott bírálatok egy része és az ezekre született reakciók azt a téves képzetet kelthetik, hogy a Nat körüli vita elsősorban ideológiai-világnézeti kérdésekről szól. Az aláírók kiállnak a mellett, hogy az alaptantervvel és a kerettantervekkel szemben világnézeti meggyőződéstől függetlenül, szakmai alapon indokolt és kívánatos a sok szempontú, lényeget érintő kritika.

Üdvözlik a Nat bevezetőjének korszerű pedagógiai szemléletét, a differenciálás, az aktív tanulás, a képességfejlesztés hangsúlyozását. Ugyanakkor meglátásuk szerint e pedagógia érvényesülését ellehetetleníti az alaptantervben és a kerettantervekben előírt hatalmas tananyagmennyiség. Legkirívóbb példaként megemlítik a magyar irodalom tantárgyat, ahol csökkentett óraszámban kellene az eddiginél is több anyagot megtanítani. Kifogásolják továbbá a Nat és a kerettantervek bevezetésére adott minimális időt.

Úgy látják, hogy a megalázóan alacsony pedagógusbérek, lehetetlenné teszik a tanári hivatás teljes megélését, az értelmiségi életformát. A túlzott óraszám-terhelés pedig az állásfoglalás aláírói szerint árt az oktatás színvonalának.