A fideszesek a börtönnel játszanak

A fideszesek a börtönnel játszanak

Hadházy Ákos

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ott kell lenni ötvenezer embernek a Kunigunda útján az állami média előtt, az pedig az ellenzéki politikusok felelőssége, hogy ezt összehozzák – erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Hadházy Ákos. A politikus szerint ugyanis a „kormánypropagandát le kell győzni”. A parlamentben rendszeresen táblákat felmutató képviselő beszélt arról is, hogy milyen nyomásgyakorlásra van szerinte szükség, hogyan kellene viselkednie az ellenzéknek az Országgyűlésben, húz-e valamelyik párthoz, illetve mit gondol az egy lista-két lista vitáról.

Az egykoron a Fideszt, majd az LMP-t is megjárt, jelenleg független országgyűlési képviselő az utóbbi időben azzal kerül be a hírekbe, hogy különféle táblákat mutat fel a parlamentben, majd emiatt jelentős bírságot kap. Többek között erről is kérdeztük a Magyar Hang legfrissebb számában megjelent interjúban.

– Alaptézis, hogy nincs olyan kormány, amelyre ne lehetne eredményesen nyomást gyakorolni, de minél erősebb és erőszakosabb, annál erősebb és erőszakosabb nyomásgyakorlás kell. Szerencsére most még erőszakra nincs szükség – mondta Hadházy Ákos annak kapcsán, hogy milyen irányba kell szerinte mennie az ellenzéknek.

(...)

A politikus beszélt arról is, hogy jelen pillanatban nem tehet mást, mint minél több helyen elmondja, nem igaz az, hogy 50 százaléka az esélye az ellenzéknek a győzelemre. Ha nem harcolnak meg a játékszabályokért, akkor amikor úgy méri a kormány, hogy bajban van, ahogy eddig is sorra vezette be a disznóságait, ezután is fogja.

Biztosan jó-e, ha az emberek fizetik ki Hadházy Ákos büntetéseit? Utólag megbánta, hogy trágár kifejezéseket is kiírt? Mit szól ahhoz, hogy sok helyen az ellenzék bohóckodásának tűnnek az akciói? Hogyan győzne meg fideszes szavazókat? Miként lehetnek nagyobb tüntetések? Még mindig ki akar vonulni a parlamentből? Csatlakozna-e most valamelyik párthoz? Egy lista, két lista? Lehet-e elszámoltatás úgy, hogy Polt Péter a legfőbb ügyész? A válaszokat keresse a Magyar Hang legfrissebb, február 28-án megjelenő 2020/9. számában.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/9. számban? Itt megnézheti!