Gyurcsány: csak összefogással sikerülhet Orbán megbuktatása

Gyurcsány: csak összefogással sikerülhet Orbán megbuktatása

Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén. MTI/Máthé Zoltán

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az ellenzék vezető ereje nem egyik vagy másik párt, hanem egy közös szándék, a közös akarat, hogy Magyarország újra köztársaság, Magyarország újra demokrácia legyen – mondta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció X. tisztújító kongresszusán. A volt miniszterelnök, a DK elnöke szerint története legsikeresebb évén van túl a párt, a tavalyi önkormányzati választások alkalmával megerősítették vidéki jelenlétüket. Úgy véli, sok tizen- és huszonéves bennük látja a Magyarország jövőjét. „Megrepedt a hatalmi szerkezet, amely fenntartotta ezt a rezsimet az elmúlt tíz évben, megdőlt a centrális erőtér” – mondta Gyurcsány, aki szerint átrendeződött az ellenzéki térfél: korábbi nagyobb, befolyásosabb pártok erejüket vesztették, mások pedig előre törtek, közéjük tartozik a DK is. 

Ennek európai szinten az oka, hogy Orbán Viktor kormányfő összekeverte a látszatot a valóssággal, azt hitte, a nacionalizmus erőre tör. „De legyen világos, a hangerő nem azonos az erővel, a mérsékelt, demokratikus erők vereséget mértek az olyanokra, akiket Orbán éltet" – fogalmazott.

Ha a figyelmeztető jelet nem érzi és érti a kormányfő, akkor azt tudom neki mondani, hogy elkezdődött csúfos vereségének korszaka

– hangoztatta.

A volt kormányfő szerint a választók azt honorálták a DK esetében, hogy megkérdőjelezhetetlenül Orbán ellenségei. Ugyanakkor a Momentum a politika megújításának céljával tudta megszólítani az embereket, ami miatt nincs benne féltékenység. Mindeközben a kormán „belesüppedt a korrupció és az urizálás világába". „Magyarország, Európa, és végső soron a Föld jövője is a tét" – fogalmazott.

A Demokratikus Koalíció X. kongresszusa

2022-ben teljes ellenzéki összefogásra, 1 közös listára, és közös ellenzéki jelöltekre van szükség! Oszd meg a X. kongresszusunkat! 🇭🇺🇪🇺

Gyurcsány Ferenc kifejtette azon álláspontját is, miszerint a polgárok jelentős részében elveszett a bizalom, hogy a kormány a koronavírus ügyét helyesen tudja kezelni. Szerinte az a baj, hogy nincs közös európai epidemiológiai központ, így hatékony összeurópai járványkezelésre sincs lehetőség, és éppen az ilyen dolgok miatt állnak ki az Európai Egyesült Államok eszménye mellett. Azt javasolta a kormánynak, hogy a vírus ellen szükséges eszközök hatósági árát rögzítse, illetve hogy a karanténba kerülők anyagi segítségéről hozzon döntést.

Gyurcsány beszélt a klímaválságról is. Szavai szerint Orbánék zöld fordulata hiteltelen, amin sokat változtatna, ha a kormány létre hozná a Környezet- és Klímavédelmi Minisztériumot, és szakértők bevonásával egy ugyanilyen tanácsot is, amely segítheti az érdemi munkát.

A volt miniszterelnök nem hagyta szó nélkül, hogy Recep Tayyip Erdoğan és Vlagyimir Putyin szíriai konfliktusa miatt a török elnök ráereszti a menekülteket Európára, miközben – elvileg – mindketten Orbán szövetségesei. „Orbán vagy nem ért a külpolitikához, vagy egy a nemzetét és Európát eláruló, tudatos politika eredménye ez a veszély. Egyik eset sem fogadható el, ezért Orbánnal nem lehet alkut kötni" – mondta.

Közös lista

Gyurcsány beszéde végén visszatért az ellenzék ügyeihez. Azt mondta, október 13-án megtanulták, hogy működik az ellenzéki koalíció. Azóta pedik kiderült az is, hogy az önkormányzatokban is jó az ellenzéki pártok együttműködése.

Budapestre utalva közölte: „Igaza van Karácsony Gergely főpolgármesternek, aki szerint a kormány zsarolja Budapestet. Mi is így látjuk és egy ilyen szituációban hatalmas dilemma, hogyan viselkedjünk helyesen A DK az a párt, amely semmilyen tekintetben nem engedi zsarolni a városainkat és a kerületeinket.” Hozzátte, a Demokratikus Koalíció nem enged a zsarolásnak, és bármilyen alku a kormánnyal „megbecsteleníti az ellenzéki koalíciót". Tudja ugyanakkor, hogy erről eltérnek a vélemények az ellenzéki oldalon.

Értékelése záróakkodrjaként arról beszélt, hogy a közelmúltban végzett konzultációjukon a válaszadók 93 százaléka összefogást sürget, ezért ezt célozva petíciót indítanak. „Közös listából közös győzelem, közös győzelemből pedig közös Magyarország lesz. Egyszerű a képlet, ha összefogunk, győzni fogunk Magyarországért, az Európai Egyesült Államokért" – zárta gondolatait Gyurcsány Ferenc.