Magyar György: Hazugság, amit a kormánypártok állítanak

Magyar György: Hazugság, amit a kormánypártok állítanak

Képünk illusztráció (Forrás: bv.gov.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Felháborította Magyar Györgyöt, hogy az ő nevét is elővették a börtönkártérítések kapcsán. Az ügyvéd az ATV műsorában reagált arra, hogy a kormánypártok által hangoztatott „börtönbiznisz” miatt most épp őt próbálják vegzálni.

A Fidesz ezzel kapcsolatban kedden ki is adott egy közleményt, azt írva, hogy az ügyvédnek szerintük nincs helye a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítványban. A Fidesz-KDNP ezért felszólította Őrsi Gergely polgármestert, hogy vonja vissza Magyart a kuratóriumi elnöki tisztségből.

A kormánypártok az MTI-vel azt közölték, hogy az ügyvéd a „börtönbiznisz” egyik legnagyobb nyerészkedője, mert 419 kártérítési pert indított a magyar állam ellen, „és mintegy félmilliárd forint sikerdíjat tett zsebre ebből.”

Magyar György az ATV Startban azt mondta, bűnbakkereső bizniszről van szó valójában, ezért is vették elő az ő nevét. A karaktergyilkossági kísérlet viszont szerinte nem fog sikerrel járni, mert alkalmatlan eszközzel és tárgyon követik el.

Az ügyvéd leszögezte, hazugság, amit a kormánypártok állítanak. Mindezt értve a félmilliárd forintra is. Magyar nem érti, honnan vették, hogy ezeknek az összegeknek a nagyobbik része ügyvédi letétbe kerülne.

Elmondta továbbá, hogy 2017 óta nem is vállaltak ilyen ügyet. Úgy látja, porhintésről van szó, ami mögött szerinte az áll, hogy Magyarország nem teljesítette, amit vállalt. Tavaly év végéig ugyanis 1500-200 börtönférőhelyet kellett volna létesíteni – mondta.

Magyar György szerint a kifizetés felfüggesztése önmagában jogellenes, és azt sem tudni, miből fognak új férőhelyeket létesíteni.

Egyébként nemrég a kormánypárti Origo közölt listát arról, hogy milyen ügyvédek és irodák jártak el kártérítési ügyekben. Az első helyen pedig valójában az a Mohácsi Ügyvédi Iroda szerepelt, amelyet ellenzéki kötődéssel épp nem lehet vádolni.

Az ő fogvatartott ügyfeleiknek 1880 ügyben 814 milliós kártérítést fizettek ki. Csakhogy a debreceni irodát vezető Mohácsi Ferenc nemrég még a város helyi választási bizottságát is vezette, és irodájával évtizedek óta dolgozott a korábban fideszes többségű önkormányzatnak. „Járt már el az önkormányzat megbízásából például munkaügyi kérdésekben” – mondta róla például 2010-ben Kósa Lajos akkori polgármester a közgyűlés előtt.