Jelentős leépítések a Wizz Airnél a koronavírus miatt

Jelentős leépítések a Wizz Airnél a koronavírus miatt

Reptéri munkások várják a Wizz Air érkező gépét a marosvásárhelyi Transilvania repülőtéren 2020. március 9-én (Fotó: Lukács Csaba)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Legkevesebb húsz százalékkal csökkenti kapacitását és több szakterületen is leépítést jelentett be dolgozóinak a Wizz Air. Egy a fapados légitársaság vezérigazgatója, Váradi József által szignált, mai keltezésű, lapunkhoz is eljutott belső levél szerint az április-júniusi negyedévben számolnak komolyabb visszaeséssel, ami a cég történetében egyébként példátlan mértékű. A vezérigazgató reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy júliustól ismét teljes kihasználtsággal fog működni a cég.
– Kereskedelmi osztályunk jelenleg dolgozik az új, csökkentett ütemterven a következő negyedévre – áll a levélben, amely szerint ugyanakkor néhány, a koronavírussal erősen érintett piacon a válság hosszabb ideig is eltarthat.

A cég vezető tisztségviselőinek körében 17 százalékos leépítés már megtörtént: a korábbi 46 fő helyett 38-an maradnak a Wizz Air állományában. Azonnali hatállyal felmondták továbbá a hallgatói és gyakornoki szerződéseket, felfüggesztik a pilóták és egyéb szakemberek toborzását, a bérkompenzációt törlik és fizetés nélküli szabadságot kínálnak állományban maradó alkalmazottjaiknak.

Olaszországi és izraeli járatait is szünetelteti a Wizz Air a koronavírus miatt | Magyar Hang

A koronavírus miatt a Wizz Air szünetelteti olaszországi és izraeli járatait - közölte a légitársaság kedden az MTI-vel. A közlemény szerint keddtől április 3-ig nem repülnek gépeik Algheróba, Bariba, Bolognába, Cataniába, Milánóba, Nápolyba, Pisába, Rómába, Torinóba, Velencébe, Trevisóba és Veronába.

A Wizz Airnél pénzügyi téren is komoly szigorítások lesznek: a beszállítókkal kötött szerződéseket újratárgyalják, a fizetési határidőt pedig megpróbálják kitolni. A működési és beruházási kiadásokat csak külön felülvizsgálat után hagyják jóvá. Napirenden van az is, hogy a repülőgép-beszerzésekkel kapcsolatos kifizetéseket átütemezik.

– A mai helyzet fájdalmas az egész iparág számára, beleértve a Wizz Airt is, ám a társaság helyzete stabil a magas készpénzállománynak köszönhetően, ami segít átvészelni a válságot. Nagyon erős likviditási pozíciónk van ahhoz, hogy strukturális nyertesként lábaljunk ki a krízisből. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás és a SARS-vírusjárvány tapasztalatai szerint féléves krízisidőszakkal kell számolnunk – értékelte a helyzetet a Wizz Air vezérigazgatója.

Nagy a baj

Váradi József lapunkhoz kiszivárgott levelét megmutattuk több név nélkül nyilatkozó ágazati szakértőnek, akik egyöntetűen állították: nagy bajban van a diszkont légitársaság. – A Wizz Air, más fapados cégekhez hasonlóan a leginkább érzékeny ügyfélkörre épít. Egyik hónapról a másikra eltűntek a fogyasztók, ráadásul nemcsak néhány desztinációról van szó, hanem gyakorlatilag a nullához közelít az utazási kedv a koronavírus miatt – fogalmazott forrásunk. Szavai szerint a Wizz most azért van bajban, mert a működési modellje a nagy cash flow-ra épül, vagyis gyorsan változik a cég készpénzállománya: rengeteg pénzt fizet ki alvállalkozóinak és beszállítóinak, amit optimális esetben az időről időre befolyó jegybevételekből fedez. A modellel nincs gond, ha állandó, vagy állandóan növekvő a bevétel, cserébe azonban 10-20 százalékos visszaesés is azonnali gondokat jelenthet. Váradi prognózisa pedig – tette hozzá – még optimistának mondható.

Másik forrásunk szerint könnyen lehet, hogy a Wizz Airnek felül kell vizsgálnia repülőgép-beszerzési céljait. A társaság az Airbustől rendelt több mint száz repülőt, a gépeket lízingelés útján használja. Ám most nemcsak azzal a gonddal kell szembesülnie, hogy miként veszi ezeket át, hanem azzal, hogy meglévő flottájának egy részét a földön kell tartania.

– A beszállítók felé való tartozások kifizetésének halasztása válságjelként értékelhető. A Wizz Air szerződéseiben jelenleg is 60-120 napos fizetési határidők szerepelnek, ennek növelése a beszállítókra nézve is komoly hatással lehet – mondta az ágazati szakértő. Egyik fő partnerük ráadásul a súlyos nehézségekkel küzdő ferihegyi földi kiszolgáló cég, az állami tulajdonú Malév Ground Handling, amelynek szolgáltatásaira most, a koronavírus miatt több más légitársaság sem tart akkora igényt, mint „békeidőben”. Az MGH az izraeli és olaszországi járatok kiesésével már most heti több tucat járat kiszolgálását veszítette el.

– A Wizz Air készpénz-állományának jelentős részét az április végén induló utazási főszezonban szedi össze. Az már biztosan látszik, hogy legalább féléves krízisre kell számítani, azaz a legnagyobb bevételt generáló időszak fog kiesni a globális légiiparban. Ennek következményeit megjósolni egyelőre lehetetlen, de valószínű, hogy némileg át fog alakulni a globális légiforgalmi iparág – fogalmazott a szakértő, aki ugyanakkor attól nem tart, hogy a Wizz Airt – vagy versenytársát, a Ryanairt – maga alá temetné a koronavírus-krízis, ám az valószínű, hogy fapados cégek búcsút inthetnek ambiciózus növekedési terveiknek.

Frissítés:

Szerda reggel a légitársaság reagált cikkünkre megerősítve, hogy a koronavírus miatt lépéseket foganatosítottak. A cég a következőket írta:

„A Wizz Air megerősíti, hogy a koronavírus terjedése miatt csökkenő kereslet jelentős hatással van a légitársaság működésére, ahogy a légi közlekedés sok más szereplőjére is szerte a világon.
Mint az elvárható, a Wizz Air menedzsmentje azonnal megtette a szükséges lépéseket a vállalat megóvása érdekében, hogy a jelenlegi globális egészségügyi vészhelyzet közben és annak lezárulta után is fenntarthassa alacsony viteldíjait és magas színvonalú szolgáltatását.
Más légitársaságokkal ellentétben a Wizz Air jelentős készpénztartalékokkal rendelkezik, ezért a most meghozott intézkedésekkel együtt képes lesz sikeresen átvészelni a következő időszakot, és ezáltal megvédeni több ezer alkalmazottjának munkahelyét, valamint a vállalat stabil működését.”