HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Átvette az Or...

Átvette az Országos Széchényi Könyvtárat az új főigazgató

Nyugalom csomag

Legyen Ön is előfizetőnk, most akár egy hónapra is otthonába rendelheti a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti ITT! Köszönjük!

HIRDETÉS

A mai naptól hivatalosan is Rózsa Dávid az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. Az új vezető érkezését a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményben jelentette be. Azt írták, hogy az OSZK főigazgatói posztjára a pályázók meghallgatása a jogszabályban előírtak szerint megtörtént. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere pedig 2020. március 16-i hatállyal Rózsa Dávidot bízta meg az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói feladatainak ellátásával. Rózsa a mai napon már felvette a munkát.

Az új igazgató, Rózsa Dávid a saját honlapján azt írta magáról: „Hivatásom és szenvedélyem, hogy keressek, gyűjtsek, rendszerezzek, őrizzek és továbbadjak. Ezen a honlapon próbálom összegereblyézni ennek különféle lenyomatait és mindazt, ami szakmai ténykedésemmel kapcsolatban esetleg érdekes lehet. Nincs tehát itt minden, mert nem csak ez vagyok – de ez is.” Az itt olvasható életrajza szerint a történelem alapszakos diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen szerezte, a masterképzést pedig a Szegedi Tudományegyetemen végezte informatikus könyvtáros szakon.

HIRDETÉS

Rózsa a KSH könyvtárában különböző beosztásokban dolgozott. 2018-tól volt az intézmény könyvtárának főigazgatója. A Hvg.hu szerint már februárban elbúcsúzott régi munkahelyéről, és azt is bejelentette az ottani kollégáinak, hogy ő lesz az OSZK új főigazgatója.

A nemzeti könyvtárat eddig megbízott főigazgatóként vezető Hammerstein Judit pénteken búcsúzott el a munkatársaitól. Egyébként Hammerstein is hosszútávon gondolkodott az OSZK vezetésében, ám igazából megmelegedni sem tudott a Budai Várban működő intézményben. Tavaly augusztusban vette át az OSZK-t, miután a főigazgatói tisztségre kiírt pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumában eredménytelennek nyilvánították. Ezért csak megbízott főigazgatóként állt munkába. A bő féléves időszak alatt rendkívül szerény feltételek között működött az intézmény. Nagyszabású kiállítást nem is tartottak, saját gyűjteményeikből válogattak össze színvonalas tárlatokat, ezek miatt sokat is forgott az intézmény neve a sajtóban. Hammerstein az újból kiírt pályázatra is jelentkezett, ám hamar világossá vált számára is, hogy a minisztérium nem vele képzeli el az intézményt.

Miután nyilvánosságot kapott, hogy Rózsa ülhet az OSZK főigazgatói székébe, Hammerstein nyilvánosságra hozta pályázatát az intézmény oldalán. Ebben lesújtó képet festett az OSZK jelenlegi helyzetéről. Leszögezte, hogy az intézmény morális és költségvetési szempontból egyaránt kritikus helyzetben van. Többek között azt írta, hogy az intézmény az azbesztüggyel és pénztelenséggel körülírható negatív és parttalan diskurzus foglya. Továbbá sajnálatosnak nevezte, hogy a nemzeti könyvtár, de a teljes könyvszakmai terület sem tudta a döntéshozók, a szélesebb közvélemény érdeklődését felkelteni.

HIRDETÉS

Hammerstein – aki 1998 és 2002 között Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnökeként dolgozott – nem először kényszerül távozni furcsa körülmények között. A Balassi-intézet éléről 2018-ban azt követően állították fel, hogy Szakács Árpád, a Mediaworks központi szerkesztőségének jelenleg alkotói szabadságát töltő egykori vezetője kultúrharcos cikksorozatában pároslábbal szállt az intézménybe.

Az Országos Széchényi Könyvtárhoz kapcsolódó hír, hogy a koronavírusjárvány miatt a könyvtár március 17-étől határozatlan ideig felfüggeszti személyesen igénybe vehető nyilvános szolgáltatásait. Ebben az időszakban olvasótermek zárva tartanak, a rendezvények elmaradnak.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

35,845lájkolóTetszik
3,177követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Nagyon súlyos és hosszú válság jön” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Róna Péterrel, Döbrentey Ildikóval és Levente Péterrel. Együtt kell élnünk a fenyegetéssel? Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Operatív törzs: Budapesten sokan szegik meg a szabályokat

A hatóságok folyamatosan figyelik, ellenőrzik az utcai jelenlétet, s ez alapjan, ha szükséges, javaslatot tesznek a szabályok változtatására.