„Túlhatalomtörvény”: egyelőre sok a kérdőjel

„Túlhatalomtörvény”: egyelőre sok a kérdőjel

Az Országgyûlés plenáris ülése 2019. március 18-án. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hétfőn kerül az Országgyűlés elé a jogszabály, amely megszüntetné azt a helyzetet, hogy a kormány csak 15 napra tudja kihirdetni a veszélyhelyzet. Vagyis, a most ismert szöveg szerint ennek a különleges jogrend fenntartásának – amely alatt rendeleti kormányzás zajlik – nem lenne időkorlátja. Így azoknak a rendeleteknek sem, amiket ez idő alatt meghoz a kormány. Azonban sok a kérdőjel akörül, hogy vajon ezt már kedden el is tudják-e fogadni, úgy tudjuk ugyanis, hogy az ellenzék egy része azt szeretné, ha időkorlát kerülne be a szövegbe.

A Magyar Hang is beszámolt már a kormány által kezdeményezett törvényjavaslatról, a Büntető törvénykönyv jelentős szigorításáról és a veszélyhelyzetről szóló indítványról. Mindkettőt a kormány rendkívül sürgősen szeretné tárgyalni már hétfőn, ehhez ugyanakkor négyötödös parlamenti többség, vagyis az ellenzék támogatása is kell.

A veszélyhelyzet egyébként jelenleg is érvényben van, ilyenkor a kormány akár a jelenlegi törvényekkel ellentétes rendeleteket is hozhat. Ezek a rendeletek 15 napig maradnának hatályban, hacsak a kormány nem kéri az Országgyűlés felhatalmazását ezek meghosszabbításra. Ez változna meg, ez a 15 napos időkorlát tűnne el a kormány frissen benyújtott javaslatának értelmében.

A Párbeszéd – amely ötfős frakcióval rendelkezik az Országgyűlésben – Tordai Bence frakcióvezető-helyettese útján jelezte, hogy nem fogják megszavazni a négyötödöt igénylő sürgősségi napirendre vételt és magát a jogszabályt sem. A politikus azt írta: „Semmiképp nem hagyjuk jóvá az időkorlát nélküli rendeleti kormányzást, Orbánék nem építhetik le teljesen a demokrácia és a jogállam maradékát! Szabó Tímea kőkeményen képviseli a Párbeszéd álláspontját a hétpárti egyeztetéseken.”

Szél Bernadett független képviselő is azt mondta most lapunknak, hogy nemmel fog szavazni az Országgyűlésben, ahogy ő fogalmaz, két nemmel: nemet a négyötödös sürgősségire, és nemet magára a túlhatalomtörvényre.

Bana Tibor, a Jobbikból a közelmúltban kilépett országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott lapunknak, hogy amennyiben ma kellene róla szavaznia, akkor nemet nyomna, de hétfőig még alakulhatnak a körülmények.

Az ellenzéki pártok már kezdeményezték, hogy még a hétfői plenáris ülést megelőzően legyen egy hétpárti – tehát valamennyi parlamenti frakció részvételével zajló – egyeztetés a kormánnyal erről a javaslatról. Információink szerint azt mindenképpen el akarják érni, hogy ne időkorlát nélküli legyen a veszélyhelyzet meghosszabbításának lehetősége.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közben a Hír Tv-ben pénteken este arról beszélt – mint azt a 444.hu észrevette –, hogy ha ez a négyötödös támogatás nem lesz meg, akkor kezdeményezni fogja a koronavírus-törvény sürgősségi tárgyalását, ami után március 31-én kétharmaddal megszavazhatják.

A vírus a demokráciát is támadja | Magyar Hang

Amikor a kihirdetés napján közzétettem azt a gyorselemzésem, amiben felhívtam a figyelmet arra, hogy a kihirdetett veszélyhelyzet nem rendelkezik kellő alaptörvényi alappal, nem gondoltam volna, hogy az abban megfogalmazott leginkább pesszimista elképzelésekkel, sőt, még azoknál rosszabbakkal is számolni kell. Az írás kavart némi vitát (ennek részleteire máshol részletesebben kitérek, mert érdemes és tanulságos).