Az államfőt is evakuálni kellett a zágrábi földrengés miatt

Az államfőt is evakuálni kellett a zágrábi földrengés miatt

Földrengés Horvátországban (Fotó: MTI/AP/Darko Bandic)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Földrengés volt Zágrábban vasárnap reggel, többen megsérültek, megrongálódott a város jelképének számító katedrális.

A zágrábi sajtó jelentése szerint a horvát fővárosban mintegy tíz másodpercen keresztül rengett a föld, az emberek az utcákra menekültek, elment az áram, több épület homlokzata is sérült. A zágrábi katedrális 108 méteres egyik tornyának egy része letört, és leesett a kereszt is, károkat okozva a környező épületekben.

Vannak sérültek – közölte a zágrábi mentőszolgálat illetékese a Jutarnji List című napilappal, hozzátette azonban, hogy a legtöbben csak könnyebb sérüléseket szenvedtek. Egy gyerekre egy épület tetejének része esett rá, de az ő állapota is stabil.

DNEVNIK.hr on Twitter

Többen a lakásukban rekedtek, Zoran Milanovic államfőt evakuálni kellett.

A belügyminisztérium azt kérte az emberektől, hogy menjenek az utcára, viszont igyekezzenek betartani a szükséges távolságot egymástól, hogy az új típusú koronavírus-fertőzéseket megelőzzék.

A CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint vasárnap reggel 6 óra 24 perckor a Richter-féle skála szerinti 5,6-os földrengés keletkezett a horvát főváros, Zágráb térségében, mintegy 9 kilométeres mélységben. Nem sokkal később, 7 óra 1 perckor újabb földrengés volt, amelynek magnitúdója 5,1 volt a Richter-féle skálán.

Zala megyében is érezhető volt a földmozgás. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a hajnali rengés miatt Muraszemenyén megrepedt egy ház fala, de tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. A rengés epicentrumától alig száz kilométerre lévő Nagykanizsa polgármestere, Balogh László sokakkal együtt maga is érzékelte a 6 óra 24 perckor történt rengést, majd a 7 óra utáni utórengést. Mint az állami hírügynökségnek arról beszámolt, a közösségi oldalakon is gyorsan terjedt a hír, de a katasztrófavédelem helyi vezetőjével történt egyeztetése után azt az információt kapta, hogy nincsenek jelzések károkról, az áramszolgáltatásban sem volt fennakadás.