SZTE: 120 kontaktja közül senkit nem fertőzött meg a rektor

SZTE: 120 kontaktja közül senkit nem fertőzött meg a rektor

Rovó László rektor (SZTE, középen) stratégiai megállapodást ír alá a Honvédelmi Minisztérium államtitkárával, Szabó Istvánnal (b.). Forrás: honvedelem.hu

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közlése szerint nincs koronavírus-fertőzéssel azonosított személy a rektor kontaktjai között. 

A felsőoktatási intézmény által szerdán az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Rovó Lászlóval kapcsolatos széles körű járványügyi kontaktkutatás alapján beazonosított több mint 120 ember második mintavételének eredménye is mindegyikük esetében negatív lett. A rektor által vezetett Fül-Orr-Gégészeti Klinika és a Rektori Hivatal épületét fertőtlenítették, mindkét helyen zavartalan a szakmai munka. A járványügyi vizsgálat azt is megállapította, hogy a Szegeden fertőzöttnek bizonyult személyekkel a rektor nem találkozott, tőle teljesen független esetekről van tehát szó.

Teljes részletességében elsőként lapunk írta meg, hogy az SZTE rektora, Dr. habil. Rovó László Ph.D ausztriai síeléséről visszatérve nem vonult karanténba, hanem műtött, és akinek koronavírus tesztje pozitív lett.

Karantén helyett inkább operált a Szegedi Tudományegyetem rektora | Magyar Hang

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora, Dr. habil. Rovó László Ph.D az az egyetemi vezető, aki ausztriai síeléséről visszatérve nem vonult karanténba, hanem műtött, és akinek koronavírus tesztje pozitív lett - értesült lapunk több egymástól független forrásból.

Rovó vasárnap erősítette meg közleményében, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal. Mint írta, március elején egy hónapokkal korábban betervezett, magáncélú külföldi utazáson vett részt az észak-olaszországi Dél-Tirolban (tehát nem Ausztriában), ahonnan március 8-án tért haza. Jelezte továbbá, nem bizonyított, hogy ott fertőződött meg. Leszögezte azt is, hogy miután észlelte magán a betegségre utaló tüneteket, „haladéktalanul és felelősségteljesen” megtette a szükséges óvintézkedéseket. A Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból eljárást indított Rovó László ellen.

Az, hogy a rektor nem fertőzött meg senkit 120 kontaktja közül, csodaszámba megy, hiszen fül-orr-gégészként számos beteggel létesített közvetlen fizikai kapcsolatot. Az egészségügyi világszervezet (WHO) adatai szerint egy vírushordozó átlagosan 2-2,5 embert fertőz meg.

Kedden az egyetem dolgozói közül többen is arról számoltak be lapunknak, hogy feletteseik egyértelműsítették, állásukkal játszik, aki akár név nélkül, vagy személyes közösségi oldalán bármilyen a botrányhoz köthető hírt közöl, vagy saját koronavírusteszt-eredményéről tesz közzé információt. Úgy vélik, azért kaptak szájkosarat, mert lehetséges, ezek az információk nem minden esetben fednék az egyetem hivatalos kommunikációját.

Lapunk korábban hat fertőzöttről szerzett értesülést – szintén ennyiről tud a MOK és a Jobbik helyi szervezete is. Közöttük azonban több olyan lehet, aki már a botrány előtt produkálta a betegség tüneteit, így nem a kontaktkutatás révén figyeltek fel rájuk a szakemberek.