Visszaküldte a focira szánt 120 milliót a polgármester: „Költsék az egészségügyre!”

Visszaküldte a focira szánt 120 milliót a polgármester: „Költsék az egészségügyre!”

Juhász Gyula, Penyige polgármestere nyilatkozik az ATV Híradójának.

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az ATV Híradója közölt riportot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Penyige községből, amelynek önkormányzata több mint 120 millió forintot utalt vissza az államnak, amelyet eredetileg a megyei harmadosztályban szereplő csapatuk focipályájának korszerűsítésére kaptak. A falu polgármestere, aki egyben a helyi csapat edzője is, azt kéri a kormányzattól, hogy a visszaküldött összeget költsék egészségügyi kiadások finanszírozására.

„Kedd reggel úgy éreztem és úgy gondoltam, hogy a Magyarországon kialakult helyzetre tekintettel talán ezt nekünk most el kell engednünk és fel kell ajánlanunk a közösbe, hisz megvoltunk eddig is s megleszünk ezután is, de most úgy gondoljuk, hogy Magyarországnak, az egészségügyben dolgozóknak most nagyobb szüksége van erre a pénzre.” - nyilatkozta Juhász Gyula polgármester az ATV-nek.

Elcsukló hangon nyilatkozott a polgármester, aki 120 millió forintot utalt vissza a kormánynak

Több mint 120 millió forintot utal vissza a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Penyige önkormányzata az államnak, amit eredetileg a focipályájuk felújítására nyertek. A falu csapata a megyei harmadosztályban játszik. A csapat edzője, aki egyben a falu polgármestere is, azt kérte, hogy a visszautalt pénzt fordítsák az egészségügyre.