HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Áder János má...

Áder János már alá is írta a „túlhatalomtörvényt”

Nyugalom csomag

Legyen Ön is előfizetőnk, most akár egy hónapra is otthonába rendelheti a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti ITT! Köszönjük!

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Néhány órával az elfogadását követően alá is írta a „túlhatalomtörvényt” Áder János. A köztársasági elnök nyilatkozata szerint: „A mai napon az Országgyűlés sürgős eljárás keretében elfogadta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. A törvény megfelel az Alaptörvény előírásainak, nemzetközi szerződésbe nem ütközik, vele szemben megalapozott alkotmányos aggály nem támasztható. Ezért a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését.”

Az államfő azt írta, a koronavírus elleni védekezésről, a járvány megfékezéséről alapos vitát folytatott az Országgyűlés ma és egy héttel ezelőtt is. „A vita részben az eddig megtett intézkedésekről, másrészt a demokráciára leselkedő vélelmezett veszélyről szólt” – fogalmazott.

„A két ülésnapot figyelemmel kísérve megnyugtató, hogy egyetlen képviselő sem tartotta indokolatlannak az eddig megtett intézkedéseket, és senki nem állította a már meghozott döntésekről, hogy azok veszélybe sodornák a demokráciát. Ugyanakkor az ellenzéki képviselők a magyar demokráciára veszélyesnek tartották a kormány jövőbeli »korlátlan« felhatalmazását.”

Ezért két kérdést kiemelten vizsgáltam – szól a nyilatkozat, amely szerint Áder a következő kérdéseket vette górcső alá, és válaszolta is meg rögvest:
– Korlátlan-e a kormány felhatalmazása időben? A kormány felhatalmazása nem határidő nélküli, hanem feltételtől függő, a járvány megszűnésével véget ér, fogalmazott Áder.
– Korlátlan-e a kormány felhatalmazása a döntések tartalmát illetően? Egyszerűbben, mindent megtehet-e?

HIRDETÉS

A köztársasági elnök szerint nem. A kormány felhatalmazása csak a járvány megelőzésére, kezelésére, felszámolására, a káros hatások mérséklésére vonatkozik. Az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad. A járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról, írta.

A köztársasági elnök azt is hozzátette, hogy a védekezés kérdései tartósan az Országgyűlés napirendjén szerepelnek majd. Ezért is fontos, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet. Ez nem a politikai haszonlesés ideje.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

38,592lájkolóTetszik
3,460követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Amíg rám nem emeli a kezét…” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Verebes Istvánnal. Miből lett Németh Sándor dúsgazdag? Hogy élnek a szociális szféra dolgozói? Keresse a friss Magyar Hangot, digitálisan is!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Az orvosi kamara azt várja Kásleréktől, hogy vállalják döntéseik következményeit

A teljes orvostársadalom nevében visszautasítják a miniszter nyilatkozatát, melyben az orvosokra hárította az ágyak felszabadításáról hozott utasításának következményeit.