Gép indult 257 Észak-Amerikában rekedt magyarért

Gép indult 257 Észak-Amerikában rekedt magyarért

Szijjártó Péter és Magyar Levente

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt 257 magyarért indult két repülőgép kedden – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek. A tárcavezető kifejtette: „Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója zajlik”, eddig több mint 5500 magyar állampolgár hazatérését segítették.

Szijjártó Péter közölte, az észak-amerikai kontinensen is több százan vannak, ezért kedden két repülőgép indult el értük. „A két gép öt városból szedi össze az ott rekedt magyarokat, és e két gép összesen 40 ezer kilométert fog megtenni” – magyarázta.

Kiemelte: végül 257 Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt magyar állampolgár kért segítséget, rajtuk kívül 18 szlovák állampolgárt is hazahoznak a közép-európai, illetve visegrádi együttműködés jegyében. Ráadásul az egyik repülőgép, amely Torontóban is leszáll, egy négyezer maszkból álló adományt is elhoz, amely itthon az egészségügyi dolgozókhoz jut, így hozzájárul az egészségügyi védekezés sikeréhez - mondta. Hozzátette: a gépek várhatóan április 2-án délután landolnak Budapesten.

Szijjártó: Hosszú távra kell berendezkedni a koronavírus elleni védekezésben | Magyar Hang

27 tonnányi védőfelszerelés érkezik szombaton Magyarországra, vasárnap pedig több mint 3 millió maszk.

A miniszter hangsúlyozta: még több ezren vannak önhibájukon kívül külföldön rekedt magyarok, „tehát dolgozunk tovább”.