Védőnőket tanítanak be a lélegeztetőgép kezelésére

Védőnőket tanítanak be a lélegeztetőgép kezelésére

Koronavírus idején a Szent László Kórház (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tanfolyamon sajátíthatják el a lélegeztetőgépek működtetését és kezelését a szegedi védőnők – értesült több forrásból a 24.hu. Információik szerint az intézkedésre elővigyázatosságból van szükség a világjárványt okozó koronavírus terjedése miatt. Előfordulhat ugyanis, hogy a betegeknek nagy tömegben lesz szükségük lélegeztetésre, a lélegeztetőgépek működtetéséhez pedig nagyszámú szakszemélyzet szükséges.

A portálnak a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke azt mondta, a védőnők fő feladata a jelenlegi helyzetben is a az egészséges várandósok, gyerekek gondozásának segítése, ami zavartalanul folyik. A betegellátásban tehát nem vesznek részt. Ugyanakkor Csordás Ágnes szavai szerint, ha olyan mértékű vészhelyzet áll elő, ami szükségessé teszi több egészségügyi dolgozó részvételét a betegellátásban, akkor teljesen mindegy, hogy ki milyen területen dolgozik.

Mint mondta, a vészhelyzet súlyosbodása esetén minden mozgósítható egészségügyi dolgozóra szükség lesz, és lehet, hogy a védőnőknek is részt kell venniük a betegellátás támogatásában. Az elnök kérdésükre közölte azt is, üdvözli, ha a védőnők vészhelyzeti pluszképzést kapnak, de reméli, hogy nem lesz rá szükségük. Ha mégis, akkor viszont helyt fognak állni.

A lap kereste a Szegedi Tudományegyetemet és az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, ám válaszokat nem kaptak.