Tizenkettőből csak egy szerződésnél nem találtak szabálytalanságot a BKK-nál

Tizenkettőből csak egy szerződésnél nem találtak szabálytalanságot a BKK-nál

Trolibusz Budapesten (Fotó: Budapesti Közlekedési Központ Facebook oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tizenkettő vizsgált szerződéséből tizenegynél szabálytalanságokat találtak a cég új vezérigazgatója által elrendelt jogi vizsgálaton – tudta meg a Népszava.

Az összes hatályos szerződésének felülvizsgálatát javasolta a BKK új vezetésének az első szűkkörű auditot elvégző ügyvédi iroda. A véletlenszerűen kiválasztott tucatnyi kontraktusból ugyanis szerintük mindössze egy felelt meg a hatályos jogszabályoknak és a cég belső előírásainak. Ez pedig erősen megkérdőjelezi az előző cégvezetés szerződéskötési gyakorlatát. A Népszava vizsgálatra rálátó forrása szerint a közbeszerzési értékhatárral való trükközéssel gyakorlatilag kikerülték a versenyeztetést, így annak adhatták a megrendeléseket, akinek csak akarták. Ennek érdekében szándékosan kijátszották a közbeszerzési törvényt és a BKK Igazgatóságát.

A vizsgálatot Varga Ivett, a BKK új vezérigazgatója rendelte meg, aki korábban stratégiai és innovációs igazgatóként szintén a cégnél dolgozott, így rálátása lehetett az ügymenetre. A részleteket azonban legfeljebb sejthette – írja a lap.

Akadt olyan szerződés, amelynek kezdőnapját csaknem öt hónappal korábbra datálták. Olyan eset is volt, hogy a vizsgálatot végzők nem bírták megállni és megjegyezték, hogy a piaci viszonyokhoz képest kiugróan magas egy jogi szakvéleménynél a 3 kérdés megválaszolására fizetett nettó 14,8 millió forint.

A jogi auditot végző ügyvédi iroda, tekintettel arra, hogy „egy kivételével az összes vizsgált szerződéssel kapcsolatban fennáll valamilyen súlyos vagy kevésbé súlyos jogi probléma, illetve néhány esetben a megrendelt szolgáltatás indokoltsága kérdéses”, azt javasolta a BKK új vezetésének, hogy bizonyos értékhatáron felül vizsgálja meg az összes hatályos szerződés megszületésének a körülményeit.

A BKK a Népszava vizsgálatra vonatkozó kérdéseit azzal hárította el, hogy a cég újabb vizsgálatokat rendelt meg, így egyelőre nem kívánnak ezzel kapcsolatban semmit sem közölni. A lap információi szerint a vizsgálat második körébe bevont 50 szerződés között ott vannak az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó szerződések is

Címkék: BKK