HIRDETÉS
HIRDETÉS

Megtapsolták a leváltott kórházigazgatót, közben szólt a „Miért hagytuk, hogy így legyen?”

Szerző: | 2020. április 13., 13:51 | Belföld

Kásler Miklós (Fotó: Wikipédia)

HIRDETÉS
HIRDETÉS

2-300 dolgozó búcsúztatta hétfőn Cserháti Pétert, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatóját, miután vasárnap az Ember Erőforrások Minisztériuma megszüntette a megbízatását – tudta meg az Index.

A búcsúztatást délben tartották. Erről az egyik dolgozó azt mondta a portálnak, hogy jó hangulatban zajlott, elénekeltek az Illés együttes Miért hagytuk, hogy így legyen? című dalából egy részletet, majd többször megtapsolták a leköszönő főigazgatót, aki közalkalmazottként továbbra is az intézményben marad.

A kórház dolgozója azt is közölte, hogy amit a minisztérium kért, az tulajdonképpen már teljesült is: 233 ágyat szabadítottak fel, hogy tudják fogadni a Covid 19-cel fertőződött betegeket, ennek érdekében pedig 60 súlyos állapotú, rehabilitációra szoruló beteget helyeztek át az OORI főépületéből külső pavilonokba. Az Index forrása szerint tudták a kórházban, hogy Cserháti végsőkig védte a betegeket, hogy ne kelljen őket áthelyezni, vagy hazaküldeni. „Nagy ellenállást fejtett ki”, ami közrejátszhatott a menesztésében – mondta.

Hogy kerülhetnénk el a pánikot? | Magyar Hang

A most menesztett Cserháti Péter korábban a budapesti kórházi rendszer teljes átalakítását célzó Egészséges Budapestért Program miniszteri biztosa volt.

Az Emmi vasárnap közölte a Magyar Nemzeten keresztül, hogy Kásler Miklós miniszter megszüntette dr. Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatói megbízását. az intézet nem teljesítette a Nemzeti Népegészségügyi Központ koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utasításait, amelyeket az operatív törzs is jóváhagyott. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnek április 15-ére biztosítania kellett volna a koronavírussal megfertőződött betegek számára több mint kétszáz ágyat, de április 10-én még egyetlen sem volt erre a célra az intézetben, és április 16-ára sem ígérte az előírt mennyiség tizedét sem a főigazgató, aki a közlemény szerint nem gondoskodott az intézetben ellátott rehabilitációs betegek áthelyezéséről.

A megfelelő felkészülést nem végezte el a főigazgató, komolyan veszélyeztetve ezzel a járvány elleni sikeres védekezést és betegellátást – írták. Hozzátették: „Aki a komplex intézkedési terv ütemezett utasításait nem hajtja végre, az a betegek biztonságát, az életükért való küzdelem eredményességét veszélyezteti. Az OORI főigazgatójának ilyenfajta eljárása ezért mind szakmailag, mind emberileg elfogadhatatlan.”

A 24.hu vasárnap arról írt, hogy a koronavírus-járvány miatt folyamatos ápolásra szoruló betegeket is hazaküldenek a Jahn Ferenc Kórház krónikus belgyógyászati osztályáról, miután a kormány elrendelte, hogy a kórházi ágyak hatvan százalékát alkalmassá kell tenni koronavírusos betegek fogadására:

Szombaton Kásler Miklós egy nem teljesített adatszolgáltatás miatt a székesfehérvári kórház főigazgatóját is menesztette.

Kásler Miklós távozását követelik

A kórházigazgatók leváltása miatt a Jobbik és a Párbeszéd is Kásler Miklós leváltását követelte hétfőn. „Kásler Miklós alkalmatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy éppen a járvány kellős közepén gyengíti tovább az egyébként is romokban heverő egészségügyet, amelyre a felelőtlen és elodázó kormányzati intézkedések miatt hamarosan óriási teher nehezedik majd” – írta közleményében Lukács László György, a Jobbik alelnöke, egészségügyi szakpolitikusa. Emlékeztet, pártja avírus megjelenése óta azt mondja, „Kásler Miklóst réges-régen el kellett volna távolítani a kormányból! Ehelyett Orbán Viktor rejtegeti a nyilvánosság elől a vállalhatatlan miniszterét, de a háttérben még ott van, csak azért is élvezi Orbán töretlen bizalmát. Vajon miért?!”

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, társelnöke azt írta, hogy „Kásler Miklós a koronavírus-járvány kellős közepén folytatja az év elején elkezdett politikai tisztogatást. A Fejér megyei kórház igazgatójának és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatójának menesztése mögött semmilyen szakmai indok nincs. A koronavírus-járvány tombolása közben ilyen ámokfutást folytatni olyan felelőtlenség, amely emberek tízezreinek életét veszélyezteti, ezért a Párbeszéd az Emmi miniszterének azonnali távozását, és az igazgatók visszahelyezését követeli!”

Címkék: Kásler Miklós, kórházigazgató, koronavírus


HIRDETÉS
Parittya

Parittya

Az oktondi erőfitogtatás nemcsak a hétköznapi muszklibajnokok sajátja. A nagy multinacionális vállalatoké is. Ők a gazdasági élet izompacsirtái. Sosem mutatkoznak pőre valójukban.

HIRDETÉS

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Pin It on Pinterest