Hadházy: Elkeserítő az MSZP budapesti szervezetétől ugyanazt látni, mint a Fidesztől

Hadházy: Elkeserítő az MSZP budapesti szervezetétől ugyanazt látni, mint a Fidesztől

Gajda Péter, Kispest polgármestere (Fotó: Gajda Péter Facebook oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Facebookon ekézte a független országgyűlési képviselő a szocialistákat, amiért a kispesti polgármestert, Gajda Pétert jelölték egy fővárosi bizottság élére. A Gajda Péter vezette önkormányzat esetleges szabálytalanságaival szemben a helyi Momentum és LMP már korábban tényfeltáró vizsgálatot indított. Ráadásul Kispesten képviselő az az egykori ugyancsak szocialista Lackner Csaba is, akivel szemben az önkormányzati kampányban korrupciógyanús ügyek merültek fel.

– A Fidesz a járvány alatt szinte napról napra ér el újabb és újabb mélységeket. De igazán szíven ütő és teljesen elbizonytalanító – szerencsére ritka – pillanatok azok, amikor az ellenzék teszi nagyjából ugyanazt, amit a Fidesz működésében annyira utálunk – kezdte a közösségi oldalán Hadházy Ákos.

Hadházy: Évi sok tízmillió folyhat ki Kispest kasszájából | Magyar Hang

Azt bírálta, hogy az MSZP budapesti vezetése – a szocialisták fővárosi elnöke, Molnár Zsolt – azt a Gajda Pétert jelölte a fővárosi vagyonnyilatkozatokat és összeférhetetlenséget ellenőrző bizottság vezetésébe, „akinek vezetése alatt az önkormányzatban nem csak a szocialista Lackner képviselő videója szerint, hanem számos tényadat szerint is minden nagyon hasonlóan zajlik, mint a fideszes önkormányzatoknál”.

Emlékezetes, a tavaly októberi önkormányzati választások előtt a kormánymédiában olyan videók és hangfelvételek jelentek meg, amelyeken az akkor még MSZP-s Lackner Csaba látható és hallható. Van, amikor egy fehér poros zacskót lóbál, máskor pedig a szocialista kerületvezetés korrupciógyanús ügyeiről beszélt, köztük arról, hogy aki nem tud megkeresni évi 100 millió forintot az önkormányzati politikában, az hülye. Lackner Csaba ismét képviselő Kispesten, hiszen megnyerte az egyéni körzetét, az MSZP ugyanakkor felfüggesztette a párttagságát.

A választások után is merültek fel vádak a kerületvezetéssel szemben, például annak kapcsán, hogy a közétkeztetés körül nincs minden rendben. Emiatt és más ügyek kapcsán már egy tényfeltáró vizsgálat is indult a helyi Momentum és LMP nyomására. Vagyis, a szocialista polgármesterrel szemben más ellenzéki pártok vizsgálódnak.

„Most telt be a pohár" - Kifakadt a kispesti polgármester | Magyar Hang

Hadházy Ákos cinikusnak és vérlázítónak nevezte a szocialisták mostani nyilatkozatát, miszerint Gajda Péterrel szemben semmiféle ténybeli, megalapozott vád nem áll rendelkezésre és a sajtóban megjelent vádakra az önkormányzat eddig minden esetben tételes választ adott. A független országgyűlési képviselő szerint „a fenti két állításokból semmi nem igaz, és elkeserítő egy ellenzéki párt budapesti szervezetétől ugyanazt látni, mint a Fidesztől: a szemtelen, hidegvérű tagadást a legnyilvánvalóbb tények ellenére és annak büszke, arrogáns vállalását, hogy náluk is következmények nélkül marad bármilyen lebukás”. Lendvai Ildikót idézte, aki szerint nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.

– Ilyenkor megy az embernek el a kedve az egésztől. Így lehet tönkretenni és feleslegessé tenni egy csomó tisztességes MSZP-s és más ellenzéki politikus munkáját – vélte Hadházy Ákos.

Felfüggesztette MSZP-s tagságát a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba | Magyar Hang