Parragh László: Nehézség, hogy három hónapra jár az álláskeresési járadék

Parragh László: Nehézség, hogy három hónapra jár az álláskeresési járadék

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke beszédet mond a kamara gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– Elismerem, hogy az álláskeresési járadék összege és folyósításának három hónapos időszaka nehézséget okoz a friss munkanélkülieknek – így fogalmazott a Népszavának adott interjújában a gazdasági válságkezeléshez is számos javaslatot megfogalmazó Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Parragh László úgy vélekedett ugyanakkor, hogy ez az idő „ösztönzi is az érintetteket, hogy igyekezzenek elhelyezkedni”, amihez a kormány azzal járul hozzá, hogy a munkahelyek megtartását segíti. Ha meghosszabbítanák a három hónapos segélyezési időt, akkor később ezt már nehéz lenne visszavonni. – Mi úgy véljük, ha mégis rövidnek bizonyulna a mostani időtartam, akkor a tapasztalatok birtokában beszélhetünk a meghosszabbításról – fűzte hozzá.

Parragh László beszélt arról is, hogy a hivatalos statisztikák szerint a január-márciusi időszakban a munkanélküliség 52 ezer fővel nőtt, de azóta a számuk naponta 4-5 ezer fővel bővül.

Szerinte adná magát, hogy a fellendült digitális forgalom révén többeket képezzenek át olyan munkakörökre, amelyből hiány van. – De az állam számára sajnos továbbra is mostohagyerek a felnőttképzés, és annak megfelelő mértékű támogatása – fogalmazott. Ezt az is jelzi, hogy a kormányon belül nem találunk olyan pozíciót, amely ezzel foglalkozna, pedig a közoktatás mostani tapasztalatait könnyen át lehetne venni.

Az iparkamara elnöke kitért arra is, hogy meglepő módon a felméréseik azt mutatják, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak, a kkv-knak  esetleg jobban sikerül túlélni ezt a válságos időszakot, mint egyes multinacionális cégeknek. Ennek az az oka, hogy számos esetben összefonódott a családi és a céges vagyon, de azért ez is többnyire csak két-három hónapra elegendő. Ezzel szemben a multiknál a tulajdonos mondjuk, két hétre adja oda a forgótőkét, s utána dönt a további finanszírozásról.