Eljárás indult egy mentők és orvosok megölésével fenyegetőző férfi ellen Szegeden

Eljárás indult egy mentők és orvosok megölésével fenyegetőző férfi ellen Szegeden

Koronavírus – Mentőautó 2020. március 25-én a Szent László Kórházánál (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Eljárás indult egy mentők és orvosok megölésével fenyegetőző férfi ellen Szegeden, az ügyészség kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a többszörösen büntetett előéletű férfit közveszéllyel fenyegetés bűntettével gyanúsítják.

A megalapozott gyanú szerint a férfi szerda este telefonált a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére. Közölte, két éve jár már a sürgősségi betegellátó osztályra, mivel évek óta szenved, de háziorvosa sem akar rajta segíteni. Azzal fenyegetőzött, hogy bemegy, megöli az orvosokat, valamint a mentőket, mert egészségügyi problémáján nem segítettek. Azt állította magáról, hogy rendőr, van fegyvere, „szétlövi” az orvosokat, családjukkal együtt. A hívást fogadó ügyeletes próbálta a telefonban nyugtatni a férfit, amikor a vonal hirtelen megszakadt. Másnap hajnalra a rendőrség azonosította a hívót, előállította, őrizetbe vette, és gyanúsítottként hallgatta ki.

Népszava: lassabban indulnak újra a szakrendelők, mert nem engedik vissza a dolgozókat | Magyar Hang

Továbbra sem térhetnek vissza munkahelyükre a koronavírusos betegek ápolására vezényelt egészségügyi dolgozók – írja egy tisztiorvosoknak megküldött levélre hivatkozva a napilap.

– Az ügyészség az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését – tudatta a csoportvezető ügyész.