A kormánypárti politikusok hallani sem akarnak róla, hogy a pénzüket az egészségügyi dolgozóknak adják

A kormánypárti politikusok hallani sem akarnak róla, hogy a pénzüket az egészségügyi dolgozóknak adják

Orbán Viktor miniszterelnököt (j) megtapsolja a Fidesz-KDNP-frakció az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. május 10-én (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Elutasította a parlamenti igazságügyi bizottság fidesz–KDNP-s többsége  a törvényjavaslatot, ami a járványhelyzetre hivatkozva az egészségügyi dolgozóknak adta volna a képviselők idei fizetésemelését, és a tisztségeikért ( frakcióvezetői, elnöki bizottsági posztokért) járó extra juttatásokat – írja a Népszava.

A Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs által beterjesztett anyag szerint a felajánlást a Járványügyi Védekezési Alapba kellett volna küldeni, és részben ebből ebből is lehetett volna finanszírozni az egészségügyi alkalmazottak fizetésemelését, idei egyszeri plusz támogatását.  A tervezetet a bizottság 5 ellenzéki igen és 8 kormánypárti tartózkodás mellett dobta vissza, így az nem is kerülhet az Országgyűlés elé.

– A fideszes képviselők semmilyen módon sem hajlandóak valódi szolidaritásra. Ők jobban bíznak a milliárdos propagandagépezetben, mint a személyes példamutatásban – fogalmazott Facebook-oldalán Hadházy Ákos. – A leszavazás körülményei is bizarrak voltak: a fideszesek egyetlen szóval sem indokolták, hogy miért nem vállalnak szolidaritást a magyarokkal. Amikor viszont felhívtam a figyelmet arra, hogy egy bizottsági tag havi kettőszázezer forintot kap azért, mert havi kétszer egy órában ott ül, akkor Vejkey elnök kijavított, hogy havi négyszer egy órát ülnek ott – tette hozzá.

A független országgyűlési képviselő a Népszavának elmondta, „nem helyénvaló, hogy az egészségügyi dolgozók bére kevesebb legyen a járvány alatt, a képviselőké pedig nőjön”.

Szijjártó Péter külügyminiszter a Blikknek adott áprilisi videóinterjújában kifejtette, a magyar kormány tagjai sok más ország politikusaival ellentétben miért nem ajánlották fel a fizetésüket az egészségügyi dolgozók javára. „Éjt nappallá téve dolgozom – meg dolgoztatom a kollégákat – azon, hogy a magyar orvosoknak és ápolóknak meglegyenek azok a védőfelszereléseik, amikkel kezelhető kockázattal tudják kezelni a betegeket.” Hozzátette, hogy a szimbolikus lépéseknek biztosan nagy jelentőségük van, „de szerintem még nagyobb jelentősége van annak, hogy az orvosoknak legyen elég maszk és védőruha”.