Súlyos baleset is okozhat a „felújított” metrókocsik újabb rejtett hibája

Súlyos baleset is okozhat a „felújított” metrókocsik újabb rejtett hibája

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 3-as metró vonalának Dózsa György úti állomása felújítás után. (Fotó: MTVA / Jászai Csaba)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Érik az újabb botrány a „felújított” orosz metrókocsik ügyében – írja Facebook-bejegyzésében a VEKE. – A közlekedési egyesület szerint egy gyanúsan konstrukciós hibára lettek figyelmesek a szerelők a Kőér utcában.

A poszthoz mellékelt képen egy körülbelül hűtőszekrény méretű, mázsás szerkezet látható, amelyet a kocsik alján, a padló alatt helyeztek el. Mint írják, ez a segédüzemi átalakító (inverter), amely az energiát szolgáltatja minden fedélzeti berendezésnek a hajtáson kívül, tehát az ajtóműködtetéstől a szellőzésen és a világításon át az utastájékoztatásig mindent ez lát el energiával. Kiderült, hogy igencsak vékonyka konzolos tartókra szerelték fel, csak ez nem látszott a vastagon ráfújt alvázvédő miatt. Mostanra viszont a 37 szerelvényből 18-nál már látszanak a repedés jelei, mondani sem kell, mekkora balesetet tudna okozni, ha egy ilyen szekrény leszakadna egy kocsi aljáról menet közben – hangsúlyozza a poszt.

A VEKE szerint a BKV szerelői egyelőre acélhuzalokkal kötözik oda ezeket a szekrényeket az alvázhoz, „ami persze sufnituning”, de jelenleg nincs más lehetőség, mert az orosz gyártó szakemberei a járvány miatt hazamentek Moszkvába, így nincs aki hozzányúljon érdemben. Ahol megbontották az alvázvédőt, ott az is látszik, hogy nem csak a konzol alulméretezett, de a hegesztések is trehányak. A BKV garanciális javítást fog kérni, de ez idő – zárul a poszt.

Mint ismert a rendkívül sok kritikát kapott orosz metrókocsik kapcsán a BKV menedzsmentje januárban gyakorlatilag beismerte az igazgatótanács rendkívüli ülésén, hogy a szerelvények többsége valójában új – értesült akkor a Népszava. A kérdésnek azért van jogi, pénzügyi és talán büntetőügyi szempontból is nagy jelentősége, mert ha a tendert új szerelvényekre írták volna ki, nem pedig felújításra, akkor a Metrowagonmash európai piacon korszerűtlennek számító járművei labdába sem rúghattak volna.

A szerelvények közül hatot év elején ki kellett vonni a forgalomból, május elején pedig világossá vált, hogy idén már biztosan nem szerelik fel klímával a járműveket.