Kórházi ágyfelszabadítás: Kásler Miklóst saját levele cáfolja meg

Kórházi ágyfelszabadítás: Kásler Miklóst saját levele cáfolja meg

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Többeknek feltűnt Kásler Miklós szerdán megjelent, Demokrata című hetilapnak adott interjúban az az eszmefuttatás, miszerint csúsztatás, hogy ki kellett üríteni kórházi ágyakat. Az emberi erőforrás miniszter így fogalmazott: „ilyen utasítás soha nem hangzott el. A kezelés és az intenzív ellátás bővítésének a feltételeit kellett biztosítaniuk”.

Mint folytatta, „az viszont, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége akár van járvány, akár nincs. Nem a minisztérium döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium, amelynek 62 tagozata van, mert ennyi orvosi szakmát tartunk nyilván. E grémiumok dolgozták ki azokat az ajánlásokat, amelyek alapján el tudta dönteni az orvostársadalom, melyik betegség kezelését lehet átmenetileg elhalasztani, és melyikét nem”.

A miniszter tehát azt állította, hogy nem hangzott el olyan kormányzati utasítás, mely szerint ki kellene üríteni kórházi ágyakat. A Portfolio.hu azonban most közölte azt az április 7-iki keltezésű levelet, amely cáfolja szavait. A Kásler által szignózott levél fejlécében, a levél tárgyaként ugyanis kifejezetten az szerepel, hogy „utasítás COVID-19 fertőzött betegek ellátására alkalmas ágykapacitás bővítésére”.

Korábban egyébként az RTL Híradóban is szerepelt ez a fejléces utasítás.

Mint a portál írja, a hivatalos kormányzati kommunikációban is megjelent az ágyfelszabadítás kifejezés. Még az Emberi Erőforrások Minisztériuma is az ágyfelszabadítás kifejezést használta április 22-i közleményében, amikor az egészségügy felkészültségéről számolt be. Azt pedig, hogy ez a döntés utasítás formájában érkezett meg a kórházak vezetőihez, Kásler Miklós április 7-i levele tanúsítja.