Jövő keddtől ismét rákapcsolnak a BKV ellenőrök

Jövő keddtől ismét rákapcsolnak a BKV ellenőrök

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 3-as metró vonalának Dózsa György úti állomása felújítás után. (Fotó: MTVA / Jászai Csaba)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Június 2-ától teljes létszámmal végzik a fővárosi tömegközlekedési járatokon a jegyellenőrzést – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöki  közleményében.

A koronavírus-járvány kapcsán bevezetett intézkedések részeként a jegyellenőrök beosztását is módosítani kellett, de május eleje óta csaknem teljes létszámmal dolgoznak.

– Az utasok döntő többsége becsületesen betartja az utazási szabályokat. Emellett azonban sajnos vannak, akik megpróbálnak visszaélni a járvány miatt megváltozott körülményekkel – írta a BKK. A közlekedési társaság jelezte azt is, hogy az elmúlt hetekben többször fordultak az utasok panasszal a BKK-hoz, miszerint még mindig vannak, akik utazásuk során nem tartják be a járvány miatt bevezetett alapvető egészségügyi előírásokat, például a maszkviselést, és az ideiglenes szabályokat.

Ezért a BKK elrendelte, hogy a jegyellenőrök munkájuk során kiemelten figyeljenek a másfél méteres védőtávolságra az utasok és saját egészségük megőrzése érdekében.