Korlátlan hatalom: semmissé nyilvánítanák a veszélyhelyzet alatt kötött szerződéseket

Korlátlan hatalom: semmissé nyilvánítanák a veszélyhelyzet alatt kötött szerződéseket

Ács Rezső polgármester és Horváth István, a térség országgyűlési képviselője az új uszoda alapkőletételén 2018 márciusában. Szekszárdon négy éve nincs fedett létesítmény az úszóknak, és még biztosan jó ideig várniuk kell rá (Fotó: Ács Rezső Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Határozatot hoztunk minden olyan szerződés semmissé nyilvánításáról, amelyet Ács Rezső  polgármester a veszélyhelyzet alatt titokban, a helyi operatív törzs, vagy az illetékes bizottság tudta és beleegyezése nélkül kötött meg – jelentette ki lapunknak Bomba Gábor,  a szekszárdi közgyűlés gazdasági és városfejlesztési bizottságának elnöke, aki egyben az Éljen Szekszárd (ÉSZ) frakcióvezetője is.

Mint ismert, Szekszárdnak fideszes polgármestere van, de a közgyűlésben a választásokon az országos ellenzéki pártok által támogatott ÉSZ-frakció van többségben. Ács a veszélyhelyzet kihirdetésekor azonnal magához ragadta a hatalmat, és több ponton módosította a városi közgyűlés szervezési és működési szabályzatát. Többek között saját maga elfogadta és aláírta a város költségvetését, visszaállította a polgármesteri kabinetet,  valamint elvette a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft.-től az önkormányzati lap, a Szekszárdi Vasárnap kiadási jogát és saját magához vonta azt. Bomba szerint Ács korlátlan jogkörrel ruházta fel magát minden beszerzéssel kapcsolatos eljárásban és a szerződéses feltételek meghatározásában is.

Az ÉSZ politikusa lapunknak kifejtette: rosszhiszeműnek tartanak minden, ilyen körülmények között megkötött szerződést, ezért nem fognak kifizetni semmilyen terhet, amelyeket ezek a megállapodások tartalmaznak az idő előtti felmondás esetére. „Ha például a polgármester titokban kötött egy több éves megállapodást valakivel, és abban az szerepel, hogy a szerződés idő előtti felmondása esetén ki kell fizetni neki a megbízási díj bizonyos részét, akkor a semmiség alapján ránk ezek a jogkövetkezmények nem vonatkozhatnak majd” – szögezte le Bomba, aki szerint az ilyen megállapodások alapján eddig már kifizetett összegeket peres úton lehet visszakövetelni.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a közgyűlés utolsó döntései egyikével hozta létre az operatív törzset a veszélyhelyzethez kapcsolódó feladatok ellátására, valamint az azonnali döntések meghozatalára. Az operatív törzs a veszélyhelyzet alatt folyamatosan  rendelkezésre állt, számos esetben mégsem kérték ki a véleményét. A bizottság ezért bekérte a polgármestertől az összes, március 12-e után kötött, 1 millió forint értékhatár feletti szerződést utólagos jóváhagyásra, a határidő június 9-e volt, de a polgármester egyelőre semmit sem küldött. Bomba felhívta a figyelmet arra, hogy a jóváhagyásig a szerződésekkel kapcsolatos minden kifizetés tilos.

A politikus lapunk kérdésére arról is beszélt, hogy a veszélyhelyzet megszűnése után június 25-ére hívják össze a közgyűlést, ahol az első intézkedéseik egyike a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatának módosítása lesz, vagyis visszaállítják a polgármester eredeti jogköreit.

Bomba közölte azt is, hogy bár a kormánypárti frakció azt szerette volna, ha idén elmarad a város nemzetközi hírű fesztiválja, a Szüreti Napok, az ÉSZ frakció a megrendezés mellett van, így idén is lesz szüreti fesztivál, szeptember 17-20 között kerül majd rá sor. A borászok és a vendéglátósok is egyhangúlag a megrendezés mellett voltak. Hozzátette: tárgyalnak egy szponzorral is, amely 40 millió forinttal támogatná a rendezvényt. Ha sikerül megállapodni, úgy nagyszínpad is lesz, amennyiben nem, úgy családiasabb hangulatban rendezik meg fesztivált.  Több kisebb cég a korábbi évekhez hasonlóan már idén is jelezte támogatási szándékát.

A politikus beszélt a városi strandról is, amelyet a  szezon elején nem tudtak megnyitni, mert a 2012-ben átadott létesítményben idén is jelentős felújításra volt szükség ahhoz, hogy egyáltalán használható állapotba hozzák. A  polgármester néhány napja bejelentette, hogy július 1-jén megnyit a fürdő, mert sikerült visszaragasztani a leesett csempéket, ráadásul fillérekből. Bomba ezzel kapcsolatban megjegyezte: a strandon évről évre akad javítanivaló, a nem megfelelő kivitelezés miatt minden télen leesik a csempe. Néhány éve a két kisebb medencét a betonig leverték, újraszigetelték és -csempézték. A strand központi elemének számító élménymedencével azonban ez nem történt meg, vagyis a probléma továbbra is fennáll, ha jön a fagy, várhatóan újra gond lesz.

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt: a visszatérő hibák ellenére a kivitelező Aquaplus Kft.-től eddig egyetlen garanciális javítást sem kért az önkormányzati tulajdonú Sportközpont Kft., ahogy a beruházó, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. sem.  Az Aquaplus Kft.-t sokan Bánki Erikhez, a Dél-Dunántúl befolyásos fideszes országgyűlési képviselőjéhez kötik. A cég egyik tulajdonosa és vezérigazgatója ugyanis György Zoltán, akiről Bánki korábban azt mondta, hogy a jó barátja, és közös cégük is volt. Szekszárdon az új uszodát is az Aquaplus építi, amit már tavaly augusztusban át kellett volna adni, de még idén februárban is csak 42 százalékos készültségnél tartottak.

Bár Ács Rezső kezdetben nem támogatta a fesztivál megrendezését, közösségi oldalán megkérdezte a városlakók véleményét. Felméréséből kiderült, csupán az őt követő városlakók 23 százaléka volt amellett, hogy idén maradjon el a fesztivál. Ács erre így reagált: „Álláspontom szerint a megyeszékhely legnagyobb, országos hírű rendezvénye, jó kulturális programokkal, kiváló borral és a megszokott remek gasztronómiával egységes. Ugyanakkor elfogadom és tiszteletben tartom, sőt támogatom a városlakók többségének álláspontját”. A polgármester múlt héten sajtótájékoztatón tartott a témában, ahol a Tolnai Népújság szerint „kételyének adott hangot” az ÉSZ által említett szponzorral kapcsolatban, illetve azt mondta, egyelőre az is kérdés, hogy ősszel lehet-e egyáltalán nagy tömegeket vonzó rendezvényt tartani.