Kritizálja az Alkotmánybíróság gépjárműadós döntését az ELTE oktatója

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem vizsgálhatta érdemben az Alkotmánybíróság (AB) azt a beadványt, amely az önkormányzati gépjárműadó 40 százalékának elvonásáról szólt, mert nincs a kérdésben hatásköre a testületnek – ezt maga az AB állapította meg egyik legfrissebb döntésében. A testület arra hivatkozott, hogy a költségvetést érintő ügyről van szó, ezért abban nem dönthet. 

Mint ismert, a koronavírus járvány elleni védekezésre hivatkozva a kormány a veszélyhelyzeti törvényből eredő felhatalmazásával élve rendeletben irányította át a központi járványalapba a gépjárműadó 40 százalékát, 34 milliárd forintos bevételkiesést okozva az önkormányzatoknak. Emiatt 52 ellenzéki képviselő fordult a taláros testülethez, kérve, hogy állapítsa meg a döntés alkotmányellenességét – idézi fel a Népszava. 

Fleck Zoltán, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója szerint viszont ez nem költségvetési ügy, hanem a rendeleti kormányzás kérdése, a parlament hatáskörének megkerülése. - Ha ebből a szempontból vizsgálta volna érdemben az ügyet a testület, aligha juthatott volna más következtetésre, mint hogy itt az önkormányzati jogok szükségtelen és aránytalan korlátozása történt, és meg kellett volna semmisítenie a gépjárműadó elvonásáról szóló kormánydöntést – mondta.

Szerinte azért volt az intézkedés szükségtelen és aránytalan, mert az egészségügyi veszélyhelyzet elhárításában semmi nem indokolta. – Pusztán gazdasági számítások állnak szemben az önkormányzati tulajdon alkotmányosan védett szabadságával, vagyis nem volt alkotmányos indoka a kormánynak a döntés meghozatalára – fogalmazott Fleck Zoltán.

Az ELTE oktatója szerint a mostani határozattal az AB utólag legitimálta a kormány döntését. 

– A civileknek és a jogásztársadalomnak is le kell számolni azzal az illúzióval, hogy ez az Alkotmánybíróság bármiben is ellensúlya lenne ennek a kormánynak. Vagyis az Alkotmánybíróság elveszítette Alkotmánybíróság jellegét – tette hozzá. Szerinte az sem lehet véletlen, hogy a gépjárműadóról szóló határozat előterjesztője az a Varga Zs. András volt, akit várhatóan a Legfelsőbb bíróság tagjává választanak majd.

Az AB döntéséhez egyébként Tóth Bertalan, az MSZP elnöke is kommentárt fűzött közösségi oldalán. Mint írja, „a fékek és ellensúlyok rendszere igenis jó dolog, már ha működik. Csakhogy Magyarországon egyre kevésbé”.