Cáfolja az Index, hogy Erdélyi „Superman” Zsolt részt vett volna a kampányukban

Cáfolja az Index, hogy Erdélyi „Superman” Zsolt részt vett volna a kampányukban

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Én is hallottam róla, hogy »mit tudom én, be van csukva az Index«, de nekem ilyen megbízásom nincs” – így reagált két héttel ezelőtt a 24.hu megkeresésére Erdélyi „Superman” Zsolt, amikor az indexes megbízatásáról kérdezték. Akkor írta meg a lap, hogy Gerényi Gábor korábbi indexes vezető dolgozott ki egy tervet, hogyan szedjék szét a lapot, és felbukkant az újságnál a korábban az SZDSZ kampányait segítő Erdélyi is. Ő viszont azt mondta, az IndaMediánál dolgozik, és nem az Indexszel, hanem a Feminával foglalkozik.

Csütörtök este Veiszer Alinda és László Pál kérdezték az Index.hu körüli ügyekről a reklámszakembert, aki beszélt egyébként az Est FM indulásáról és korábbi munkáiról is. Kilenc hónapja „ugyanez a brigád” hívta el „beindítani a támogatói kampányukat” – jelentette ki Erdélyi, hozzátéve, hogy mikor a Gerényi-féle „clash” volt, akkor ő már mondta, hogy a munkájából nem lesz semmi.

A támogatói kampánnyal kapcsolatos kijelentését viszont pénteken cáfolta az Index stratégiai- és kreatív igazgatója, Szabó Zoltán. Mint írja: „A Kanapén című Facebook-műsor július 2-ai adásában Erdélyi Zsolt pontatlanul fogalmazott az Indexben végzett tanácsadói munkájáról”. Szabó Zoltán elmondása szerint az Index támogatói kampányán soha egyetlen külsős tanácsadó nem dolgozott. „A kampány, illetve kampányok stratégiája és kreatív koncepciója is házon belül készült. Mindezt azért fontos leszögezni, mert az Index támogatói kampánya nem egy klasszikus marketing termék, hanem a szerkesztőség függetlenségének egyik biztosítéka” – fogalmazott. Hozzátéve, hogy az elmúlt másfél évben több mint 20 ezer olvasó több mint 350 millió forinttal támogatta az Index munkáját.

https://www.facebook.com/laszlopalujsagiro/videos/vb.2092747897653015/736386677190601/?type=2&theater

Erdélyi egyébként a csütörtöki videóinterjúban azt mondta: őt senki nem támadta azzal, hogy át akarna alakítani valamit. Ha kilenc hónapja még liberális volt, valószínűleg most sem akarja megölni az Indexet – mondta.

A reklámszakember szerint nem az történne, hogy kiszervezik a rovatokat, és „holnaptól hülyeségeket kell bennük írni.” Továbbá hitt abban, hogy valaki nem olyan hülye, hogy ha megveszi a Rolling Stones-t, akkor azt mondja, az a továbbiakban Edda-dalokat játsszon.

Utóbbit cáfolni látszik, hogy Vaszily Miklós, aki most az IndaMedia egyik tulajdonosa, korábban épp hasonlóhoz asszisztált az Origónál. A lap kormányközeli tulajdonba került, Vaszily pedig ment tovább a közmédiához, aztán a TV2-höz, EchoTV-hez.

Erdélyi egyébként azt akarta javasolni, hogy ezer magyarországi kulturális vállalatnak adjanak összesen egymilliárd forintnyi ingyenhirdetést. Szerinte ezzel a kultrovat óriási levegőhöz jutott volna. Úgy látja egyébként, ha a 444 vagy az Index nem lenne, ki kellene menni az utcára.

Nemrég Gerényi Gábor vitázott a Reaktor oldalán a tervét kritizáló Szily Lászlóval. A 444 újságírója korábban megírta, szerinte Gerényi terve egyértelműen nehéz helyzetbe hozná az Indexet, a rovatokat pedig nem lehet úgy kiszervezni, hogy azzal a lap még anyagilag jól is járjon, és az újságírók függetlensége ne sérüljön. Gerényi ezzel szemben úgy látta, ezzel még nőne is az újságírók tárgyalási potenciálja, és a jövőben, ha az Index nem ajánl eleget, szerződhetnének másik laphoz. Példaként említette a 24.hu-t, amely szerinte most is hasonlóképp működik, de a HVG-t és az Origót is.

Gerényi szerint a kiszervezett rovatok önállóan is nevet szerezhetnének, és máshonnan is tudnának pénzeket bevonzani. Szily viszont úgy látja, ennek semmi realitása, nem tudnának ilyen rovatok sehová máshová átszerződni, hiszen egyébként sem a fenti modell szerint épülnek fel a lapok. (Önmagában a 24.hu sem.) Ahogy annak sincs valószerűsége, hogy a legvonalasabb kormánypárti oldalhoz kívánnának rovatszinten átszerződni azok, akik most az Indexnél szabadon dolgozhatnak.

Az Index újságírói két héttel ezelőtt jelentették be, hogy a lap függetlensége veszélyben van. Ezt követően Bodolai László alapítványi vezető közölte, Gerényivel már nem dolgoznak együtt, a lapot pedig szerinte félretájékoztatták. Ennek ellenére Pusztay András vezérigazgató, aki a hírek szerint nem kívánta a Gerényi-tervet keresztülvinni, lemondott, majd egy hét után távozott az új vezérigazgató, Ződi Zsolt is. Azóta vezérigazgató nélkül működik az Index.