Nem járt Japánban, nem volt mestere, nem járt szakirányú iskolába, Kovács András mégis abból él, hogy japán kardokat készít, japán tradicionális eljárással, Magyarországon, magyaroknak. Olyan szinten, hogy munkásságát Japánban háromdanos mesteri fokozattal ismerték el.
Kincsesbánya, Fejér megye, családi ház, mellette gyönyörű japánkert, benne japán növényekkel – sakura, amely cseresznyefa, de nem hoz termést, csak csoda szép virágokat –, kerti tó, szebbnél szebb bokrok.
Az 51 éves mester negyven éve foglalkozik szamurájkardok készítésével. Tradicionális eljárással dolgozik, nem használ gépeket sem a kovácsolásnál, sem pedig a penge csiszolásánál. Mindjárt a műhelybe vezet, amely egy XVII. századi japán kardkovácsműhely másolata. Európai szemmel rendkívül puritán, kicsit sötét, és nem komfortos. Szék is csak a látogatók miatt van benne.
(...)
Hosszú évek autodidakta kísérletezése kellett, mire 1999-ben készült el végre egy olyan kard, amire azt mondta, „na igen, megérkeztem”. Onnantól kezdve ezt a fonalat követve tökéletesítette a technikát – meséli lelkesen, én meg számolok: ezek szerint 30 éves korára lett meg az a kard, amelyet 11 évesen megálmodott.
(...)
A teljes riportot a Magyar Hang február 21-én megjelent, 2020/8. számában olvashatja.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/8. számban? Itt megnézheti!
