Három óra múlt. Ilyen máskor is előfordul, de az már ritkábban, hogy három órakor a magyar miniszterelnök élet-halál helyzet bejelentést tesz, de fél négykor, háromnegyed négykor, igazából tök mindegy, meddig megyünk tovább, szóval, hogy nem tud róla senki. Hogy mi van? Hát ez. Mondom.
Összeültek a kommunikációs arcok. Szakértő mind, hiszen százmilliós, de inkább milliárdos pluszt mutat a számlájuk, márpedig az valami ott, ahogy nem pozíciókat, hanem feladatokat osztanak. És kitalálták. Legyen fiatalos, laza, nyakkendőtlen, kigombolt inges közvetlen, a nép, az ifjú nép eccerű gyermeke, a munkában enyhén megpilledt, de a vártán álló kormányfő. Legyen Facebook. És lőn!
És nem lőn. Fogalmam sincs, hogy lehet lefagyasztani egy Facebook-csatornát, igazából boldog lennék, ha tudnám, mert az azt jelentené, hogy giga-mega tömegek követik a párfős falvakban tett sétáimat, de hogy jönnék én doktorminiszterelnökúr valóságkövetéséhez, ugyebár.
Négy óra van. Végre megvolt a bejelentés! Miszerint lefagyott a Facebook, de talán hamarosan meg tudják mutatni a bejelentést. Nem hiszed el.
Szóval.
Tetszik, nem tetszik, ez egy ilyen rendszer. Fél órával az elmaradt bejelentés után küldte át egy ismerősöm a civakodást, ahogy a közvetítés megszervezésében érintettek ide-oda passzolgatják a felelősséget, mert hát hiszen ez a legfontosabb, a túlélés, hogy a hat-, vagy hétszámjegyű fizu jövő hónapban is megérkezzen. Főleg most, amikor épp összedől a gazdasági csodának becézgetett látványpékség.
És hát nem igazuk van? Dehogynem.
Kivéve, ha komolyan gondoljuk ezt a nemzet, polgári, magyar, összefogás, felelősség, egymásért, meg ilyesmi dolgokat. Mi igyekszünk itt, a kvázi tájékoztatott oldalon.
