A kormány, a múlt nélküli jövő és a helikopterpénz

Nem érti a kormány, hogy a válság nem egy átvonuló felhő, hanem alapjaiban változtatja meg a világgazdaságot. Azt sem érti, hogy a magyar modell két fontos lába, az idegenforgalom és az autóipar tartós zsugorodásra van ítélve, így használható receptet sem tud adni a kilábalásra, legfeljebb klientúrájának érdekeit tartja szem előtt.

Mint minden válságkezelő program – a magyar kormány csomagja is –, fontos feltételezésekre épül. A legfontosabb három közül az első abban bízik, hogy a gazdasági visszaesés valahol Varga Mihály, illetve Matolcsy György hiedelme szerint alakul. A miniszter nulla százalékos növekedéssel számol, míg az utóbbi egy „kellemes meglepetést”, ugyan valamelyest csökkentett, de még mindig pozitív GDP-t vél kiolvasni a tányérjára borított zaccból. A kormány második feltételezése szerint a vírus távozása után ott folytathatjuk, ahol érkezésekor abbahagytuk, harmadik feltételezése pedig az, hogy a maximális hatalmi koncentrálás bármiféle válságcsomag sikerének előfeltétele. Ennek megfelelően, a kormány elsősorban – bár nem kizárólag – fiskális megoldásokban gondolkozik, az ellenzék pedig – kevesellve a kormány hozzáállását – elsősorban a munkahelyek megőrzését, a nyugdíjasok megsegítését követeli, a fizetések jelentős hányadának átvállalását pártolja.

Mi van, ha befuccsol az összeszerelő üzem?

De mi van, ha nem tudjuk ott folytatni, ahol abbahagytuk, mert kereslet és a kínálat nagy része addigra egyszerűen megszűnik? Mi van, ha a turizmus fele vagy annál is nagyobb hányada hosszú ideig nem tér vissza, ha a német nyugdíjasok az életben soha többé nem szállnak a dunai sétahajókra, ha a bulinegyedbe nem jönnek az iszákos angolok, ha évekig nem lesz Sziget Fesztivál, ha új személygépkocsit csak kevesen vesznek itthon és Kínában egyaránt, ha az egész exportra épített összeszerelő üzem nemzetstratégia befuccsol, mert a világpiaci kereslet 20-30 százalékkal csökken?

Sokan mondják, hogy ilyen még nem volt, hogy a korábbi nagy krízisek, így az 1929-33-as válság, vagy a 2008-as pénzügyi katasztrófa tanulságai most nem segítenek, hogy most már csak a vészhelyzetre elképzelt, az „új monetáris közgazdaságtan” csodafegyvere a „helikopter pénz” szórása segíthet, amit nem fiskális forrásból, hanem a jegybank pénznyomdájából fedeznénk. A gondolat támogatói szerint a helikopterpénz bevetése nem okozna inflációt, mert az a keresletet és a keresleten keresztül a kibocsátást, a termelést serkentené, tehát a megnövelt pénzmennyiséget ellensúlyozná a megnövelt termelés.

A helikopterpénz egyik esetleges formája a garantált minimum jövedelem lehetne. Az elmélet metaforikus elnevezése Milton Friedman műve, de a gondolat, ellentétben az elnevezéssel, nem csak nem eredeti, hanem egy fontos és nagyon eredményes monetáris újítás vulgáris és hibás változata. Az eredeti megalkotója Hjalmar Schacht volt, aki 1933-tól 1939-ig állt a német Reichsbank élén, amikor összeveszett Hitlerrel, mert ellenezte Németország felfegyverkezését. 1933-ban a német gazdaság állapotát a 25 százalékos munkanélküliség, a megtakarítások szinte teljes hiánya, a leállt gyárak és a nyomasztó adósság jellemezte, valójában egy olyan állapot, amire mi is számíthatunk a koronavírus pusztítása mentén.

Helikopterpénz helyett váltó

Fiskális megoldásra egy zuhanó gazdaság esetében nem volt, mint ahogy ma sincs lehetőség, mert a megtakarítások hiányában nincs miből finanszírozni a költségvetés hiányát. A pénznyomda beindítása pedig igenis inflációt gerjeszt, mégpedig pont akkorát, mint amennyivel a megnövelt pénzkínálat meghaladja a nemzetgazdaság kibocsátásának értékét.

Mivel a helikopterpénz szétszórása szükségszerűen mindig megelőzné az általa gerjesztett termelést, a mechanizmus eleve inflatórikus. Erre a problémára talált Schacht megoldást. Az állam a megrendeléseiért nem a jegybank pénzével, hanem Schacht „MEFO” elnevezésű váltójával fizetett. A váltót és a vele járó 4 százalékos kamatot az állam garantálta, azt bármikor be lehetett váltani a jegybanknál készpénzre, hitelfedezetként szolgálhatott, de nem terhelte a költségvetést és nem növelte a pénzkínálatot a termelést meghaladó mértékben. A 4 százalékos kamat a gazdaság szereplőit pedig arra ösztönözte, ne váltsák a váltót készpénzre. Mivel a váltó eleve előállított termék vagy teljesített szolgáltatás ellenértékeként lépett forgalomba, inflációt gerjesztő tulajdonsága nem volt, tehát elkerülte a helikopterpénz káros jellegét. Schacht „találmánya” a 7,8 százalékos esésben lévő német bruttó hazai terméket (GDP) egy év alatt a 6,2 százalékos növekedésbe fordította. 1937-re pedig – amikor Schacht a program leállítását kezdeményezte – a GDP növekedési üteme már elérte a 11 százalékot.

A közhiedelemmel szöges ellentétben nem az 1939-ben kezdődött német fegyverkezés, hanem Schacht váltója volt a német talpra állás kulcsa. Az elmúlt hosszú évtizedekben nem volt tanácsos a náci rendszert is kiszolgáló Schacht invenciójára hivatkozni, még akkor sem, ha a Nürenbergi Bíróság felmentette őt az összes vád alól. De a kialakult kuszaság és tehetetlenség fényében érdemes lenne Schacht váltójának tanulságait fontolóra venni, szemben az egyre nagyobb támogatást élvező helikopterpénz elmélettel.

A válság nem egy átvonuló felhő

A kormány tragikus társadalmi érzéketlenségét, cinikus embertelenségét csak tetőzi gazdaságpolitikai zagyvasága. Nem érti, hogy klientúrája érdekeinek kielégítésén túl mire jó a fiskális, illetve a monetáris politika. Nem érti, hogy a válság nem egy átvonuló felhő, hanem a világgazdaság szerkezetét átalakító megrázkódtatás. Nem érti, hogy a magyar modell most nagyon nagy bajban van, hiszen két legfontosabb motorja, a turizmus/vendéglátás és a járműipar zsugorodásra van ítélve. Az ellenzék, nagyon helyesen, tiltakozik a kormány embertelen csomagja ellen.

De ez nem elég. Kell egy jövőkép, ami felrajzolja a válságot követő nemzetgazdaság kívánt szerkezetét, és ahogy azt Schacht példája mutatja, szükség lenne a megvalósításhoz szükséges eszközrendszer kialakítására. Schacht váltója, amivel az állam ösztönözhetné a magyar nemzetgazdaság szerkezetének átalakítását, a kereslet és a kínálat új sínekre helyezését, jó kezdet lehetne.