Maradt az alapkamat, nem próbálják erősíteni a forintot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyelőre nem lép fel a forintgyengüléssel szemben, a Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta a 0,9 százalékos alapkamatot. A jövőben tovább eshet a forint euróval szembeni középárfolyama. Kedden már 324,71 forintot is kértek egy euróért, ami a forint idei leggyengébb árfolyama, egyúttal három és fél éves mélypontja is az euróval szemben. Bár közvetlenül a döntés előtt kicsit erősödni kezdett a magyar valuta, utána újabb mélypontra zuhant, majd a a három órakor kiadott indoklás megjelenése után visszaerősödött.

Hirdetés

A Monetáris Tanács indoklásában azt írta: „A Magyar Nemzeti Bank 2007 óta a fogyasztói árak 3 százalékos emelkedésében határozta meg az árstabilitással összhangban lévő középtávú inflációs célt. Az árstabilitás feltételei akkor adottak, ha a gazdasági szereplők hosszabb távon biztonsággal számíthatnak arra, hogy az infláció stabilan a cél közelében marad.” Az inflációs cél elérését a jegybank továbbra is 2019 közepére teszi. A tanács figyelembe vette a nemzetközi pénzügyi piac változó hangulatát, emellett is úgy látja viszont, hogy a laza monetáris kondíciók fenntartása szükséges.

A nemzetközi piac egyik leglazább monetáris politikáját viszi a Magyar Nemzeti Bank, ennek kapcsán pedig külföldi elemzők is többször megfogalmazták aggályaikat. Az amerikai Fed csak idén már kétszer emelt az alapkamaton, az Európai Központi Bank pedig nemrég jelentette be, hogy a havi harmincmilliárd eurós eszközvásárlási programját kivezeti a piacról. Ez utóbbi a laza európai monetáris politikának a része volt, ami viszont ma már nem tűnik tarthatónak.

A forint 2015 januárjában bizonyult eddig a leggyengébbnek, akkor 327,6 volt egy euró. Az árfolyam további alakulása függ attól, hogy a jegybanki kommentárt hogyan értelmezik a befektetők. Amennyiben úgy érzik, hogy a jegybank hajlandó adott esetben 2019 közepe előtt szigorítani, az euró beállhat 315-320 forinton. Amennyiben nem ez a közvélekedés alakul ki a 330 forintos mélypont sem elképzelhetetlen. Az MNB keddi indoklása inkább utóbbi felé mutat.

A Bloomberg kedd reggel még azt írta, az utóbbi hat év egyik legnagyobb dilemmájával néz szembe a jegybank. „A központi banknak komolyan át kell gondolnia a szélsőségesen laza monetáris politikájának folytatását és a hatékonyságát” – vélte a bécsi Erste Group Bank AG elemzője, Árokszállásy Zoltán. A piaci nyomás ellenére viszont a hitelminősítők múlt héten azt jelezték, hogy a szigorítás szükségtelen, amennyiben nem kerül fenyegető közelségbe a három százalékos inflációs ráta.

Érdemes lehet várni a forint átváltásával

Kicsi az esély, hogy visszaerősödjön a forint, inkább a mostani körül, esetleg kissé alacsonyabb szinten stabilizálódhat.

Hirdetés

Korábban arról írtunk, hogy az MNB-nek pillanatnyilag nem sok eszköz van a kezében a forint árfolyamának befolyásolására. És hogy különösen annak a több százezer magyarnak jelent érvágást a forintgyengülés, aki Horvátországba utazik az elkövetkező hónapokban.