HIRDETÉS
Kezdőlap Gazdaság Debrecenben é...

Debrecenben épít gyárat a BMW

Nyugalom csomag

Legyen Ön is előfizetőnk, most akár egy hónapra is otthonába rendelheti a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti ITT! Köszönjük!

HIRDETÉS

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. Az MTI tudósítása szerint a tárcavezető elmondta: a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő – közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre. Kifejtette: a gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását. A beruházás hozzájárul Magyarország versenyképességéhez és tovább erősíti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat – mutatott rá. A külügyminiszter kitért rá: a világgazdaságban olyan gyors és mély változások zajlanak, hogy modern kori ipari forradalomról lehet beszélni, ahol az új technológiák folyamatosan változtatják meg a siker kritériumait. Ebben az új korszakban a vállalatok versenyben állnak az új technológiák alkalmazásáért, az országok pedig a beruházásokért – magyarázta. Hozzátette: ez az új korszak különösen nagy hatással van az olyan nyitott gazdaságú országokra, mint Magyarország.

HIRDETÉS

Szijjártó Péter úgy látja, amikor Magyarország benevezett ebbe a versenybe, komoly érveket tudott felsorakoztatni az ország mellett, így az alacsony adókat, a rugalmas munkaerő-szabályozást, a duális szakképzést és a színvonalas informatikai, műszaki képzéseket. Mint mondta, a minderre épülő gazdaságpolitika sikeresnek bizonyult, a beruházások évről évre növekednek, tavaly minden rekordot megdöntve 96 új beruházás érkezett a beruházásösztönző rendszeren keresztül. A tárcavezető hangsúlyozta: most egy újabb nagy sikerről számolhatnak be, hiszen amikor a világ egyik legnagyobb, legsikeresebb és legmodernebb autógyártója úgy döntött, hogy Európában növeli a termelési kapacitásait, Magyarországot választotta. A céggel 14 hónapja tárgyalnak, a BMW több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként – közölte.

A Tesla ugyanakkor a hírek szerint nem Magyarországot választotta. A Wall Street Journal értesülése szerint Hollandiában vagy Németországban épülhet fel a cég első európai gyára, itt készülnének majd a kontinensre szánt autók és akkumulátorok. A Külgazdasági és Külügyminisztérium nagy erőket mozgósított, hogy hazánkba vonzza a beruházást.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

36,153lájkolóTetszik
3,190követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Ahol még akarni sem tudnak, ott van a legnagyobb baj” – Magyar Hang-ajánló

Ünnepi interjú Beer Miklóssal, beszélgetés Ángyán Józseffel. Csendes húsvét Hollókőn. Keresse a 100. Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Karácsony Gergely is megszólalt a Pesti úti idősek otthona ügyében

A főpolgármester az operatív törzs sajtótájékoztatójából tudta meg, mennyi beteg van a Pesti úti idősek otthonában.