A kormány megszünteti a lakástakarékok állami támogatását

A kormány megszünteti a lakástakarékok állami támogatását

Fotó: Unsplash/rawpixel

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn, amely alapján a kormány megszüntetné a lakástakarékpénztári konstrukciók állami támogatását.

A Fidesz úgy érzi, a 20 éve működő lakástakarék-konstrukció állami támogatása nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is extraprofitot realizálnak. A szöveg szerint idén több mint 70 milliárd forintra rúghat már összesen a lakástakarékokra adott állami támogatás mértéke, miközben 2010 óta a négy lakástakarékpénztári szolgáltató közel 60 milliárd forint extraprofitot realizált.

Új lakás a használt felújítása helyett

A jövőben új lakások megvételére szeretnék rábírni a lakosságot. Nem véletlen, hogy a kormányzati támadás egyik fő oka, hogy szerintük a megtakarításokból jellemzően nem új lakásokat vásároltak, ezért Bánki indoklásában azt írta, a csok jobban szolgálja a kormány céljait a lakhatási támogatások területén. Vélhetően azt szeretnék, ha a jövőben az kapjon lakástámogatást, aki gyereket is vállalna a lakásvásárlás mellé. Bánki Erik az indoklásban azt emelte ki, hogy „számos esetben nem is közvetlen lakáscél valósult meg, hiszen a megtakarítást a futamidő végén akár medence vagy szauna építésére is fel lehet használni”. Az eddig a lakástakarékokra fordított források a jövőben többek között a csok további bővítésének pénzügyi fedezetét biztosíthatják – írta a politikus. Hozzátette: 2015-ös bevezetés óta a csok több mint 90 ezer család számára biztosított támogatást, közel 250 milliárd forint értékben.

Bánki az ügyben tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a terveik szerint felmenő rendszerben vezetnék ki a programot, így az indítvány az eddig megkötött szerződéseket nem érinti, azokra a futamidő végéig jár az évi maximum 72 ezer forintos állami támogatás, ám a törvény hatályba lépését követően új lakástakarékpénztári szerződést állami támogatással már nem lehet kötni. Nem véletlen a nagy kormányzati igyekezet, a törvényjavaslatot extragyorsasággal akarja a kormánypárt áterőltetni az Országgyűlésen, és a Fidesz elképzelése alapján a lakástakarékokra vonatkozó törvénymódosítást már kedden el is fogadhatják, szerdán pedig ki is hirdetik.

Arra a kérdésre, hogy van-e elképzelés a csok feltételeinek változtatására, Bánki Erik azt mondta: a frakció elvárása az volt, hogy a lakástakarékpénztárak támogatása az otthonteremtési programokban realizálódjon jövőre. Arra kérték a kormányt, hogy ezt minél előbb tárgyalja meg - tette hozzá. Kérdésre válaszolva közölte: a törvény hatálybalépésnek napja attól függ, mikor fogadja el azt a parlament.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a parlamentben napirend előtt arról beszélt, hogy a lakáskasszák állami támogatásának megvonásával a Fidesz ismét azt a társadalomfilozófiát próbálja érvényesíteni, hogy több jusson annak, akinek több van.

„A Fidesz elefántja újból beszabadult a porcelánboltba: egyik napról a másikra szünteti meg a lakáscélú előtakarékosság mögötti állami lábat. Ezzel honfitársaink tízezrei számára üzeni azt: nem fontos a jövőjük tervezése Magyarországon. A csok-ra való kormányzati hivatkozás legalábbis álszent: az eddigi igénybe vevők jó része nem képes más támogatási formát elérni, mivel vagy a bankok utasítják el őket, vagy a program egyszerűen nem terjed ki lakáscéljaikra. A Jobbik a probléma megoldása érdekében benyújtja komplex otthonteremtési javaslatcsomagját” – írta közleményében Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke.

Még lehet kötni

Mint a Magyar Hang megtudta, aki a régi feltételek mellett szeretne lakástakarékot kötni, az még az úgynevezett mozgó ügynököknél megteheti. Utóbbiaknak ugyanis 30 napos határidővel kell a rendszerben érdekelt pénzintézetek számára a megkötött szerződéseket leadni, azaz az érvénybe lépés előtt már aláírt lakástakarék megállapodások mindenképpen érvényesek lesznek, vagyis az állami támogatást biztosítják az ügyfeleknek.

A jelenlegi ismeretek alapján abból tudunk kiindulni, hogy az ügyfél aláírásának dátuma lesz a mérvadó. Ha tehát a szolgáltató ügynökével kitöltjük az ajánlattételi űrlapot és alá is írjuk a törvény hatályba lépéséig, jogosultak lehetünk az állami támogatásra – írta közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.

Emellett viszont van más lehetőségünk is. Megoszthatjuk meglévő szerződésünket több közeli hozzátartozó között, ha nekik nincs még ilyen megtakarításuk. Ezzel a lépéssel eddig a számlanyitási díjon lehetett spórolni (hiszen a havi betét összege is osztódik így, de nincs akadálya, hogy azt megemeljük), de az igazi előnye most abban van, hogy a megosztott szerződések minden tekintetben megegyeznek az eredetivel, így a kezdődátumban is.

Valamint módosíthatunk a futamidőn is, ha kitoljuk mondjuk tíz évre, akkor arra az időre is jár az állami támogatás – hangsúlyozza a szakportál.

Komoly hatása lehet a lakáshelyzetre

– Amennyiben jelen formájában fogadják el a törvénymódosító javaslatot, annak komoly hatása lehet a lakásproblémák megoldására, hiszen rengeteg embernek, a statisztikák szerint a lakosság 15 százalékának van lakástakarékpénztári szerződése – nyilatkozta a Magyar Hangnak Balogh László, az ingatlan.com elemzője.

Másfél millió magyar él olyan lakásban, ahol súlyos gondok vannak - Magyar Hang

Továbbra sem látható szándék egy átfogó, a szociális különbségeket csökkentő lakáspolitika megalkotására – állapítja meg a Habitat for Humanity.

– Még ha nem is lakásvásárlásra használják fel mindig a megtakarított összeget, azért jelentős segítség volt egy-egy korszerűsítés, lakásbővítés esetén a lakástakarék számlán összegyűjtött összeg. Annál is inkább, mert kiszámítható támogatási formáról van szó, viszonylag jelentős állami támogatással. Nem tudni persze, hogy elfogadják-e, s ha igen, jelenlegi formájában-e az elképzelést, de ha igen, akkor jelentősen csökkenhet a lakástakarékok szerepe a lakáscélú megtakarítások piacán. Így nehezebb lesz a felújítási célra előteremteni a szükséges forrást, illetve a lakáshitelhez az önrészt. Nemcsak arról van szó, hogy évente a 72 ezer forintos állami támogatás tűnik el, de tisztában kell lenni azzal is, hogy ez a pénz évente akár 240 ezer forint saját tőkét is megmozgat, és bevonz a lakáspiacra.

– Miután a korábbi hírek arról szóltak, hogy nem megszűnni, hanem csak csökkenni fog az állam támogatás összege, s mert egyelőre még csak javaslatról van szó, az is elképzelhető, hogy a jelenlegi 30 százalékos állami támogatás 20 százalékra csökken, ami azért kevésbé drasztikus változást jelentene – tette hozzá Balogh László.

Súlyos gond a magyar lakásokkal

Jelenleg Magyarországon 1,5 millióan élnek olyan lakásban, amellyel súlyos minőségi problémák vannak – derült ki a Habitat for Humanity Magyarország október elején publikált éves jelentéséből. A 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak, azaz a magyarok többségének lakhatási költségeit és életminőségét különösen rosszul érintik az épületállomány fizikai jellemzői.