Mészáros Lőrincékhez kerül Simicska agrárcége

Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor 2014 áprilisában Felcsúton Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor 2014 áprilisában Felcsúton (Fotó: Reuters/Balogh László)

Egy mezőgazdasági cégnél lezajlott tulajdonosváltással megkezdődött az a folyamat, amelynek keretében az Orbán Viktor miniszterelnökkel szoros viszonyban álló Mészáros Lőrinc környezete veszi át Simicska Lajos korábbi érdekeltségeit – adja hírül a Direkt 36 oknyomozó csoport a 444.hu-n. A Direkt 36 ezt az állítását arra alapozza, hogy a cégbíróságra beadott iratok között talált egyik dokumentum szerint Simicska agrárcége, a Mezort Zrt. ez év október 25-én Vörös József nevű ügyvéd tulajdonába került. Vörös József pedig több szálon is kötődik Mészároshoz Lőrinchez, sőt Orbán Viktorhoz is.

Hirdetés

Vörös József korábban Mészáros Lőrincet képviselte egy földvásárlási árverésen, és ő a jogi képviselője annak az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc által vezetett alapítványnak, amely a felcsúti Puskás Akadémiát működteti. Vörös József tavaly márciusban tagja lett a Felcsút Sportegyesület elnökségének is, amelynek elnöke Orbán Viktor, ügyvezető alelnöke pedig Mészáros Lőrinc.

Simicska Lajos idén júliusban adta el érdekeltségeit egykori üzlettársának, Nyerges Zsoltnak, de már akkoriban megjelentek olyan hírek, hogy ő csak közvetítő szerepet tölt be, és a cégek idővel Mészáros környezetéhez kerülnek majd.

A 444.hu emlékeztet arra, hogy Simicska az után vált meg üzleti érdekeltségeitől, hogy az áprilisi parlamenti választáson újabb nagyarányú győzelmet aratott a Fidesz. Néhány nappal a szavazás után bezárta a tulajdonában lévő Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, majd egy július elején kiadott közleményből kiderült, hogy minden cégét átveszi Nyerges Zsolt, aki operatív irányítóként komoly szerepet játszott a Simicska-birodalom felépítésében, de aztán az Orbánnal való konfliktus elmérgesedésével a partvonalra vonult. Nyerges az Orbán-család személyes barátjaként került be a Fidesz-közeli gazdasági körökbe közel húsz évvel ezelőtt, és a Simicska–Orbán harc közben is igyekezett mindkét féllel megtartani a kapcsolatot.

A most Mészárosüzleti körébe került Mezort Zrt. egy több cégből álló, az ország északnyugati részén működő mezőgazdasági vállalat, amely tavaly közel 2,5 milliárd forint bevételt termelt, és hasonló – éves szinten 1,7-2,5 milliárd forint közötti – forgalmat bonyolított az azt megelőző években is. A cégbírósági iratokból nem derül ki, hogy Vörös József pontosan mennyit fizetett a Mezortért, és az sem, hogy miből volt erre pénze. Az Opten cégnyilvántartás szerint Vörös jelenleg egyetlen más cégnek, a VRS Gold Kft-nek a közvetlen tulajdonosa, amely kétéves működése alatt egy forint bevételre sem tett szert.

Hirdetés

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.