HIRDETÉS
Kezdőlap Gazdaság Szepesházi Pé...

Szepesházi Péter: Senkit semmire nem kötelez a Kúria devizahiteles ügyben kiadott közleménye

HIRDETÉS

– Erős csúsztatásoktól hemzseg a közlemény, amelyet az Európai Unió Bíróságának (EUB) március 14-i, a devizahitelesek számára kedvező döntésével kapcsolatosan kiadott a Kúria. Azt egyébként is ki szeretném emelni, hogy a legfelsőbb bírói fórum mostani közleménye senkit semmire nem kötelez – nyilatkozta a Magyar Hangnak az ominózus ügyben az EUB véleményét kikérő egykori bíró. Szepesházi Pétert annak kapcsán kérdeztük, hogy a Kúria közleménye szerint összhangban van az uniós joggal a devizahitelesek számára hátrányos magyarországi bírói gyakorlat.

HIRDETÉS

– Először is a közlemény hallgat arról az 54. pontról, amely szerint tilos hazai jogszabállyal pótolni egy szerződést, amennyiben az a fogyasztó érdeke ellen való – emelte ki Szepesházi Péter.

Az egykori bíró kiemelte, a vonatkozó jogszabályok értelmében a fogyasztó maga döntheti el, hogy mi az érdeke, például a teljes érvénytelenség, helyette ne a bíróság vagy törvény döntse el, tulajdonképpen mi is a legjobb számára.

HIRDETÉS

Az Európai Bíróság a devizahitelesek mellé állt: lehet következménye a tisztességtelenségnek | Magyar Hang

Ellentétes a közösségi előírásokkal az eddigi magyar joggyakorlat.

A közlemény arról sem vesz tudomást, hogy a szerződésre vonatkozó egyetlen érvénytelenségi oknál se akadályozhatja a jogszabály az adósnak kedvező eredeti állapot helyreállítását (azaz a teljes érvénytelenséget). Vagyis az Európai Unió Bírósága szerint nem csak a tisztességtelen árfolyamkockázat vezethet az eredeti állapot helyreállításához.

– Tudni kell, hogy a szerződés megsemmisítése nem egyenlő sem a hatályossá nyilvánítással, sem az érvényessé nyilvánítással, sem a részleges érvénytelenséggel. Amennyiben ugyanis a tisztességtelenség miatt az árfolyamkockázat terhe nem az adóson van, de a szerződés csak részlegesen érvénytelen, akkor nagyon kedvező kamat és egyéb költség járhat a bankoknak, ráadásul a felmondási szankciók is az ügyfelet terhelnék. Ha viszont teljes a szerződés érvénytelensége, vagyis az árfolyamkockázat tisztességtelensége miatt helyreállítják az eredeti állapotot, akkor a bank nem számolhat fel kamatot, vagy ha mégis, akkor az legfeljebb a nagyon alacsony törvényes kamat lehet – tette hozzá.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Hajdú Péter
Hajdú Péter
A Magyar Hang gazdasági újságírója, közgazdász

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,944lájkolóTetszik
2,139követőKövetés
15,738feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Mennyire vagy csalódott, Bori? – Magyar Hang-ajánló

Páros interjú Péterfy Borival és Gergellyel, beszélgetés Donáth Annával, riport az ukrán-magyar határról, könyvheti melléklet. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Hazafiság

Orbán hazugságai ellenére Magyarország és Európa érdekei nagymértékben fedik egymást.

Újabb távozó az LMP-ből

Alkotmányos nyomor