A GVH szerint nem kartellezett a Malév GH

A GVH szerint nem kartellezett a Malév GH

Az Emirates gépét szolgálják ki Ferihegyen (Fotó: Malév GH)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Versenyjogi szempontból semmi kifogásolni valót nem talált abban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a repülőgépek földi kiszolgálását ellátó cégek, az állami tulajdonban lévő Malév Ground Handling (MGH) Zrt. és a török hátterű Çelebi Ground Handling Hungary vezetői hangfelvételek tanúsága szerint egyeztetéseket folytattak szolgáltatási ajánlataikról – derül ki a versenyhatóság lapunk megkeresésére adott válaszából.

A GVH azt sem látja kifogásolhatónak, hogy a kartellezést – egy másik hangfelvétel alapján – lényegében szükségesnek nevezte a MGH feletti tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) egykori vezérigazgatója, Szivek Norbert.

Tiltott piaci együttműködést feltételezve 2018 márciusában tett feljelentést a GVH-nál a Transparency International (TI), a szövevényes ügyről részletesen még a Magyar Nemzet számolt be – nem sokkal megszűnése előtt. Mint a lap megírta, a beadvány alapján a két társaság vezetői 2014 végén, 2015 elején és vélhetően később is egyeztettek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren megforduló légitársaságok – egyebek között az Alitalia, a Turkish Airlines, a British Airways és az Iberia járatait üzemeltető IAG Group – által kiírt pályázatokon.

Ismét gyűlnek a felhők az utolsó Malév-leány felett | Magyar Hang

Az ORFK-n hűtlen kezelés miatt folyik nyomozás, a versenyhatóság pedig azt vizsgálja, hogy volt-e reptéri kartell.

A feljelentéshez a TI három hangfelvételt csatolt: ezek egyikén Szivek Norbert akkori MNV-vezér és Kisvári János, az MNV fennhatósága alá tartozó MGH 2016 októberében leköszönő vezérigazgatója beszélget. A másik két felvétel 2014 végén és 2015 elején készült, és a magyar valamint a török cég akkori vezetőinek, Nemes Ervinnek és Osman Yılmaznak az egyeztetését rögzíti. (Ezen egyeztetésekkel kapcsolatban Kisvári maga is tett feljelentést a GVH-nál 2016-os távozásával egy időben, ám a versenyhatóság akkor is lesöpörte az ügyet.)

Előbbi hangfelvételt a Magyar Nemzet is bemutatta: eszerint Szivek Norbert kifejtette, hogy a Malév GH csak nyert volna azzal, ha együttműködik a Celebivel és kifogásolta azt is, hogy Kisvári korábban a GVH-hoz fordult az ügyben. A hatóságnak első körben hatvan napja volt vizsgálni, kellően megalapozott-e a beadvány ahhoz, hogy megindítsák a versenyfelügyeleti eljárást. Ez az időszak szükség esetén további két hónappal meghosszabbítható, amit a GVH indokoltnak látott. Ám ennyi idő sem volt elegendő arra, hogy döntsenek: a szervezet tavaly augusztus közepén azt közölte lapunkkal, hogy „az ügyben megnyugtatóan csak további, még beszerzendő információk birtokában lehet dönteni”.

A GVH ehhez képest most már azt írta megkeresésünkre, hogy az eljárás megindításának a Versenytörvényben meghatározott feltételei nem álltak fenn, vagyis „a GVH nem észlelt a hatáskörébe tartozó, jogsértő magatartást”. Megkérdeztük azt is, hogy érkezett-e a GVH-hoz bármilyen megkeresés vagy felszólítás, amely az ügyben folytatott vizsgálat eredményét befolyásolta volna. A hatóság erre nemmel felelt.

Újabb kalandokat keres a csőd szélén billegő Malév-utód | Magyar Hang

Az állami céget csak a szabályok átírásával lehetett megmenteni a felszámolástól, de máris bejelentkezett a kockázatos cargo-piacra.

Ahogy arról lapunk többször is beszámolt, a 2012 februárjában becsődölt Malév utolsó, még működő leányvállalata hosszú évek óta súlyos anyagi gondokkal küzd. A legutóbbi – 2017-es adatokat rögzítő vállalati mérleg szerint – a cég 2,4 milliárdos adósságállományt halmozott fel, vesztesége mínusz 371,8 millió forint volt. Az állam a társaság reorganizációját célozva 4,66 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá, ám az elavult eszközállomány lecserélése nem kezdődött meg, mint ahogy a működés racionalizálásában sem történtek lépések. A Malév GH gazdálkodásával összefüggésben hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított a Készenléti Rendőrség, az Európai Bizottság pedig egy korábbi tranzakció kapcsán tiltott állami támogatás miatt kezdeményezett eljárást.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/15. számában jelent meg, 2019. április 12-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/15. számban? Itt megnézheti!