Méregdrága, mégis lenézett a burgonya

Csak Európában majdnem kétezer különböző burgonyafajtát tartanak számon, amelyek ízben és felhasználhatóságban is eltérnek egymástól. Eközben a hazai boltokban sokszor csak két-három fajta kapható, és azok is leginkább a piros héjúak. Pedig nem igaz az, hogy a piros héjú főzni, a sárga pedig sütni való. A krumplit kicsit le is nézik itthon, mint olcsó, unalmas köretet, noha megfelelő fajtát választva meglepetést okozhat. Ám túl régóta van tele a piac ízetlen, igénytelen fajtákkal. A gazdák körében sem kedvelt kultúra a burgonya, mert – a magas költségek mellett – a száraz meleget nem kedvelő növény számára nem igazán ideális a hazai éghajlat.

Brutális drágulás

Az elmúlt hetekben két okból került a címlapokra a magyarok egyik leggyakoribb körete: egyfelől áprilisra elfogyott a hazai krumpli a boltokból, így beáramlott a külföldi, másfelől nagyon drága lett. A két jelenség között azonban nincs egyértelmű összefüggés, a francia, lengyel és észak-afrikai áru jelenléte önmagában nem magyarázza a drágaságot. Egyáltalán nem rendkívüli ugyanis, hogy tavaszra hiánycikké válik a magyar burgonya, ez már hosszú évek óta így van. Régóta nem vagyunk önellátók ebből a termékből (sem): míg 1960-ban még 3 millió tonna burgonya termett, a 2000-es évek elejére ez a mennyiség 700-800 ezer, mostanra pedig mintegy 400 ezer tonnára csökkent a hivatalos statisztikai adatok szerint.

Mondhatjuk úgy is, hogy fél évszázad alatt szinte a tizedére zsugorodott a burgonyatermesztés.

Ami igazán újdonság volt az idén, az a magas ár, ami nemcsak a krumplit, hanem a többi zöldséget is érintette. Áprilisban a tavalyi termesztésű óburgonyák felvásárlási ára kilónként 160–170 forint körül alakult (egyes fajtáké elérhette a 265 forintot is), ami 40-100 százalékos drágulásnak felelt meg éves szinten. Ebből lett a boltokban 300–450 forint a krumpli kilója, miközben az elmúlt években 100–200 forintért lehetett kapni. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is alátámasztják, egy év alatt mintegy 80 százalékkal emelkedett az átlagár. De nemcsak nálunk, egész Európában hasonló mértékben ugrottak meg az árak, mert nagyon aszályos év volt a tavalyi: az évtizedek óta nem látott nagy szárazságban 8,3 millió tonnával, németországnyi terméssel kevesebb burgonya termett az Európai Unióban, mint egy évvel korábban.

Az időjárás szeszélyei miatt egy év alatt a vöröshagyma ára is több mint a duplájára nőtt idehaza, miközben a sárgarépa 80,1, a fejes káposzta 113,7, a paradicsom 44,6, illetve a zöldségek átlagosan 50 százalékkal drágultak. Ezek épp azok az élelmiszerek, amelyekre jövedelmük nagyobb hányadát költik a nyugdíjasok, illetve a szegényebb családok. E hónaptól várható az árnyomás enyhülése: a szakma szerint olcsóbb lesz a hazai termesztésű zöldség, miután a meleg időjárás felgyorsította a fóliában és üvegházakban termesztett növények érését. Jelenleg a boltokban megtalálható paprika és paradicsom 70-80 százalékban már magyar. A nagy „burgonyaválság” is kezd lecsengeni a hazai foszlós héjú, újkrumpli vártnál koraibb megjelenésével, amely hamarosan kiszoríthatja az importárut. Igaz, május elején a nagy üzletláncoknál még csak francia származású laura, franceline, marabel és manitou fajtát találtunk.

Furcsa átlaghozamok

Az ágazat előtt álló problémák azonban változatlanok. – A burgonya a hűvös, csapadékos klímát szereti, ezért csak azok a gazdák tudnak versenyképesen termelni, akik nem sajnálják a pénzt az öntözési rendszer fejlesztésére, a tároló- és gépfejlesztésre, a növényvédelemre, valamint a fémzárolt vetőgumó beszerzésére. Ez utóbbi különösen fontos, mert beteges, gyenge minőségű lesz az a krumpli, amelyet a saját terméséből szaporít a termelő – tudjuk meg Szabó Kristóftól, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács egyik tagjától.

Profi hozzáállással még a hazai, szárazabb klíma mellett is be lehet takarítani 50-60 tonna burgonyát hektáronként, ami jobb, mint a franciák vagy a németek tavalyi 35–45 tonnás termésátlaga. A szakember úgy becsüli, a magyar átlagtermés hektáronként 35–40 tonna lehet, ám a KSH mindössze 26 tonnával számol. – Ha ez utóbbi igaz lenne, azonnal abba kellene hagynia a burgonyatermesztést itt mindenkinek, mert ilyen gyenge átlag mellett nem éri meg – szögezi el Szabó Kristóf. Gyanúja szerint az ellentmondás oka az lehet, hogy nem megbízható adatokból kénytelenek dolgozni a statisztikusok. Hivatalosan például tavaly mindössze 13 500 hektáron folyt krumplitermesztés. Valójában nagyobb lehet a vetésterület, mert a külföldi feldolgozóipar is termeltet csipsznek és hasábburgonyának való fajtákat, ám ezek a szállítmányok nemegyszer úgy hagyják el az országot, hogy nincs nyomuk az egyes hatóságoknál.

A zöldségágazatot sújtó 27 százalékos forgalmi adó miatt pedig az áfacsalás is gyakori, hiszen a burgonya egyedileg nem azonosítható, gyorsan forgó termék, amelyet könnyű papíron ide-oda utaztatni. A hatósági ellenőrzések és az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer) révén ma már többen lebuknak, de még mindig maradnak elegen, sokan pedig félnek bejelenteni a csalókat. Ezért a terméktanácsnál most azon gondolkodnak, hogy a gazdák náluk, rajtuk keresztül tegyenek bejelentést, ha visszaélést tapasztalnak a környezetükben, és a terméktanács viszi tovább az ügyet, teljes titoktartás mellett.

Igényesebben kellene válogatni

További gondot jelentenek a magyar termelők számára a változó fogyasztói szokások: egyre kevesebb – manapság évi 30–40 kilogramm – krumplit eszik a magyar, de igényesebb is, így a túl nagy vagy túl koszos terméket már nem keresi. Az élelmiszerláncok minőségi elvárásai is szigorúbbak, lassan már csak mosott és makulátlan krumplit lehet beszállítani. A vevők elvárják a kisebb, 2–5 kilogrammos csomagolást is, kis túlzással szinte gumónként lehetne árulni. Ugyanakkor érthetetlen módon ragaszkodnak a magyarok a piros héjú krumplihoz, pedig a sárga héjú ugyanolyan jó lehet. A közhiedelemmel ellentétben a héj színe és az íz, illetve a főzési tulajdonság között nincs összefüggés.

Amúgy is jó lenne, ha a magyar fogyasztó kilépne a gülbaba, az ella, a kiflikrumpli és a „rózsakrumpli” bűvköréből, mert ezek közül csak a somogyi sárga kifliről mondható el, hogy még nyomokban megtalálható fajta. (A régi fajták nem ellenállók a betegségekkel szemben, nem lehet korszerűen termeszteni őket, így természetes módon eltűnnek.) – Az emberek bizonyos szempontból igényesebbek lettek, de még sokszor nem tudják, mit vesznek – mondja a szakértő.

Pedig a szaktárca 2016-os szigorítása óta a csomagoláson minden esetben fel kell tüntetni a fajtanevet, valamint a burgonya főzési típusát is. Az „A” típusú burgonyát nehéz szétfőzni, ezért rakott krumplinak és salátának jó, a hazai piacon ilyen az például az anuschka vagy a somogyi sárga kifli. A „B” típusú mindenre alkalmas, de nem lesz belőle igazán szép hasábburgonya és saláta sem, viszont idehaza szinte mindenki ezt ismeri és veszi. Paprikás krumplinak jó például a bellarosa, a balatoni rózsa vagy a red fantasy. A desirée is ide tartozik – az öreg motoros termelők szeretik, mert igénytelen fajta, ugyanakkor íztelen és formátlan. Végül kifejezetten a sült burgonya készítésére ajánlják a „C” típusú fajtát, mint az agria vagy a jelly. Feldolgozóipari fajtákkal is lehet néha találkozni, amelyek alkalmasak csipsz vagy hasábburgonya készítésére, de ilyet csak megbízható forrásból vegyen mindenki, mert gyakoriak a visszaélések.

A szabályozás ellenére a termelők között is vannak olyanok, akik visszaélnek azzal, hogy sokan nem tudják megkülönböztetni a gumó alapján a krumplifajtákat egymástól. Szabó Kristóf is látott olyan előrecsomagolt, mosott árut, amelyre rá volt írva egy fajtanév, de valójában nem az volt benne. A turpisságra általában sem a kereskedő, sem a vevő nem jön rá a boltban, hiszen szakértő szem kell a különbség felfedezéséhez. A vásárló majd csak akkor sejti meg, hogy valami nem stimmel, ha az eddig jól bevált fajta krumplival egyszer csak nem tud olyan finomat főzni, mint korábban. Ezeket a csalásokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szűrhetné ki úgynevezett fényhajtás-vizsgálati módszer vagy DNS-vizsgálat segítségével, de úgy tűnik, egyelőre nincs kapacitás erre.

S hogy mindezek után melyiket válasszunk? – Ha lehet, ne a legolcsóbbat. Az áruházakban összeöntött, ömlesztett krumplival is csínján bánjunk, mert gyakran több fajta keveredik (szabálytalanul). Ha a fogyasztó tudatosabb, és odafigyel, milyen fajtát vásárol, a saját igényeihez tudja igazítani a piacot, és a termelők is átállnak majd a keresett fajtákra – tanácsolja a szakember.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/19. számában jelent meg, 2019. május 10-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/19. számban? Itt megnézheti!