HIRDETÉS
Kezdőlap Gazdaság A nyugdíjasok...

A nyugdíjasokon nyerészkedik a kormány

HIRDETÉS

Úgy tűnik, csak szavakban áll a nyugdíjasok – azaz fő szavazórétege – mellett a Fidesz vezette kormány. A tavaly tavasszal készült 2019-es költségvetésben 2,7 százalékos áremelkedéssel számoltak, a nyugdíjak növelésére szánt összegnél is ezt az értéket vették figyelembe, így január elsejétől mindössze 2,7 százalékkal emelték a nyugdíjakat. Pedig köztudott volt, hogy 2018  első feléhez képest gyorsult az infláció, s az idei évre a Magyar Nemzeti Bank is 3,1 százalékos drágulással számol. Igaz ugyan, hogy a pénzromlás becsült és tényleges értéke közötti különbség alapján novemberben korrekcióra kerülhet sor, de a nyugdíjasoknak addig maguknak kell kigazdálkodni a hiányzó összeget. Ha pedig megnézzük a nyugdíjasok fogyasztásában nagy súllyal szereplő élelmiszerek drágulását, az még ennél is nagyobb.

HIRDETÉS

Amint azt a Magyar Hang már megírta, az elmúlt néhány hónapban összességében 20 százalékkal lettek drágábbak a zöldségek, de akadtak köztük olyanok is, mint a burgonya, a hagyma vagy a káposzta, amelyért másfél-kétszer annyit kellett idén tavasszal fizetni, mint egy évvel korábban. A nyugdíjasokat érintő infláció pedig 3,7 százalék, vagyis éppen egy százalékponttal magasabb, mint amekkora emelést kaptak az év elején. Vagyis egyre jobban elértéktelenednek a nyugdíjak. Különösen aggasztó, ha a nyugdíjak relatív – az átlagbérekhez viszonyított – vásárlóerejének csökkenését is figyelembe vesszük. Ez a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) jelentése szerint 2017-ben 9,2 százalék volt, s a dinamikus, 10 százalék fölötti béremelkedés miatt ez tavaly is hasonlóképpen alakulhatott, s várhatóan idén sem lesz ebben változás.

De ez csak az egyik ok, amiért rosszul járnak a nyugdíjasok. A kötelezően járó nyugdíjprémium kiszámítása körül is gondok vannak. A nyugdíjasoknak járó plusz pénzről a Bajnai-kormány döntött, amikor megszüntették a 13. havi nyugdíjat. Az akkor elfogadott szabályok szerint amennyiben a bruttó hazai termék (GDP) növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, akkor nyugdíjprémium jár a jogosultaknak. A törvényben lefektetett számítás értelmében a tényleges növekedés értéke és a 3,5 százalék közötti értékkel meg kell szorozni a havi nyugdíj összegének negyedét, s azt kell nyugdíjprémiumként kifizetni a jogosultaknak.

– Tavaly október 8-án a magyar kormány bejelentette, hogy 4,4 százalékos növekedéssel számol 2018-ban, ezért a nyugdíjprémiumot – 4,4 százalék -3,5 százalék – azaz 0,9 szorzó alkalmazásával kell kiszámolni. Ennek értelmében a nyugdíjasok 80 százaléka 18 ezer forint prémiumot kapott – nyilatkozta a Magyar Hangnak a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke. Karácsony Mihály szerint azért elfogadhatatlan ez, mert  a KSH már szeptemberben 4,8 százalékos növekedéssel számolt, ami a végleges adatok szerint aztán 4,9 százalék lett. Vagyis a kormány annak ellenére 4,4 százalékkal számolt, hogy tudatában volt, ennél jóval magasabb lesz a növekedés. Ha az előre jelzett 4,8 százalékkal számolt volna a kormány, akkor a nyugdíjasok jó része további 10 ezer forint prémiumot kapott volna.

A Nyugdíjas Parlament úgy gondolja, akkor jár el a kormány korrektül, ha ezt az összeget kifizeti a nyugdíjasoknak, ami 20 milliárd forint kiadást jelentene a költségvetés számára. De azért is megmagyarázhatatlan a növekedés alulbecslése, mert tavaly negyedévenként a következők szerint alakult a GDP-bővülés: az első negyedév 4,6 százalék, második negyedév 4,9 százalék, harmadik negyedév 5,1 százalék, negyedik negyedév ugyancsak 5,1 százalék.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Hajdú Péter
Hajdú Péter
A Magyar Hang gazdasági újságírója, közgazdász

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,672lájkolóTetszik
2,805követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Felhagyhat a parlamenti balhézással az ellenzék

Rendbontás helyett a kormányképes erőként való megjelenésre helyeznék a hangsúlyt a jövőben az ellenzéki pártok. A független képviselők maradnának a radikális hangnemnél.