HIRDETÉS
Kezdőlap Gazdaság Gyengébb fori...

Gyengébb forint, gyengébb állam?

HIRDETÉS

Nem jól járt, aki az utolsó pillanatra hagyja a nyaralást, ugyanis 330 forint fölé ugrott az euró árfolyama. Sőt, a következő hetekben, hónapokban még tovább romolhat az árfolyam, és az elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy hozzá kell szokni a 330–340 forint közötti euróhoz. Emlékeztetőül: Orbán Viktor 2008-ban, még ellenzéki politikusként, azt mondta a 274 forintos euróárfolyamnál, hogy „a miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak”. A jelenlegi kormányfő 2004-ben is elítélte a forintgyengítést, legalábbis a Hír Tv-nek akkor azt nyilatkozta, hogy „a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak”. Azt is hozzátette, hogy ezzel tulajdonképpen „ellopják a pénzt az emberek zsebéből”, mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér.

HIRDETÉS

Ehhez képest a gyenge forint most már az ország vezetőinek sincs ellenére, hiszen a 2010-es kormányváltás óta minden korábbi elképzelést túlszárnyaló módon rontották a forint árfolyamát. A második Orbán-kabinet első napjaiban 270 forint körül ingadozott az euró kurzusa, azóta túlesett a 300, majd a 310 forintos lélektani határon, és augusztus végén már azért kellett izgulni, hogy eléri-e a tavaly nyári 330,8 forintos történelmi mélypontot. A „bravúr” sikerült, azóta többször is 332 forint közelében járt az árfolyam, sőt, szerdán újabb rekordot döntve 332,15 forintra gyengült. Ma már csak visszasírhatjuk azokat a „szörnyű” időket, amikor egy ezereurós horvátországi nyaralás 274 ezer forintba került, ugyanez az elmúlt napokban már 58 ezer forinttal többe fájt.

Sokak szerint a java még csak most következik. Sovány vigasz, hogy az elmúlt évekkel ellentétben most nem a magyar gazdaság problémái generálják a gyengülést.

Mi lesz, ha leállnak a magyarországi autóipari beruházások? | Magyar Hang

– Míg a tavalyi forintesés mögött jellemzően a hazai események – mint a túl lazának tartott monetáris politika és a jegybanki hitelesség megroppanása – álltak, most nem erről van szó – mondta lapunknak Virovácz Péter, az ING vezető elemzője. Jelenleg nem találni olyan fundamentális okot, amelyre rá lehetne fogni a forintgyengülést. A bruttó hazai termék növekedése még mindig erős, a költségvetési hiány alacsony, a fizetési mérleg többletes. A régióban a cseh korona és a lengyel zloty is a forinthoz hasonló pályán mozgott az elmúlt hónapban, ami arra utal, hogy külső okok állhatnak a feltörekvő piaci fizetőeszközök gyengülése mögött, mint például az egyre durvábbnak tűnő amerikai–kínai kereskedelmi háború, a megállapodás nélküli brexit lehetősége, a német gazdaság gyengülése, valamint az olasz politikai válság. A bizonytalan nemzetközi helyzet miatt a befektetők kerülik a kockázatot, és igyekeznek a pénzeiket biztonságosabb befektetésekbe, így dollárba, aranyba, sőt kriptodevizákba menekíteni.

A legfrissebb előrejelzéseink alapján a következő hetekben – amíg tart a kereskedelmi háború és a le nem zárul a brexit – 325–335 forint között mozoghat az eurókurzus. A szakértő úgy látja, ebben a helyzetben a jegybank sem tehet semmit, mert nem lehet a globális folyamatok ellen harcolni. Csak egy feneketlen kútba öntené a pénzt, ha most forintot kezdene felvásárolni az árfolyam erősítése céljából. A külföldi tőke ugyanis – amint megszimatolja a jegybank szándékát – azonnal elkezdene spekulálni a forint további gyengülésére, amiből csak vesztesen kerülhetünk ki.

HIRDETÉS

Virovácz szerint egyelőre nem számolhatunk azzal, hogy az év vége előtt lenyugszanak a kedélyek, így hosszabb távon kell berendezkednünk a 330 forint körüli, illetve feletti euróárfolyamra. Sőt, ha Donald Trump amerikai elnök bal lábbal kel, az ősz folyamán pótvámot vethet ki az európai autók importjára is, ami a német autóiparon keresztül súlyosan érintené a magyar gazdaságot is.

Időzített bomba az infláció? A nyugdíjasok bukhatják a legtöbbet az élelmiszerek drágulásán | Magyar Hang

Amennyiben nem durvulnak el jobban a dolgok, rövidebb távon viszonylag csekély hatással lesz az inflációra a forintgyengülés – jósolja a szakértő. Általában azt mondják, hogy egyszázaléknyi árfolyamgyengülés egy év leforgása alatt 0,1–0,2 százalékponttal emeli az inflációt. Legelőször a benzinkutaknál érezzük meg a drágulást, ez már a következő napokban-hetekben bekövetkezhet. Ha pedig tartósan gyenge marad a forint, akkor szép lassan átgyűrűzik a hatás az importált termékek árába, és jövőre érzékelhetően nőnek az árak, ami elsősorban a kispénzű rétegeket fogja sújtani.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/36. számában jelent meg, 2019. szeptember 6-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/36. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Facsinay Kinga
Facsinay Kinga
A Magyar Hang gazdasági újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,505lájkolóTetszik
2,555követőKövetés
17,300feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Emberek, helyzet van!” – Magyar Hang-ajánló

Bod Péter Ákos-, Pikó András- és Mautner Zsófia-interjú, jászberényi riport. Körüljártuk a legújabb oktatási reformot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Kurz már koalíciós partnerét keresi

Az Osztrák Néppárt az előrehozott választások biztos esélyese Ausztriában, ám nagy kérdés, hogy az ÖVP kivel fog együtt kormányozni.

Tüzek