Felfüggesztheti működését a Lufthansa

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A világ harmadik legnagyobb légitársasága eddig 30 100 járatot törölt menetrendjéből április 24-ig. A német kormány 170 ezer milliárd forintnyi eurót kész megmozgatni a gazdasági válság miatt.

Egy sor lehetséges forgatókönyvet mérlegelnek a vállalatcsoportnál. Ezek között van az is, hogy a világ harmadik legnagyobb légitársasága felfüggeszti járatai üzemeltetését – írta a Hvg.hu a a Handelsblatt című üzleti lap alapján.

A koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés és közlekedési korlátozások miatt mérlegelik a lehetőségeket a Lufthansa csoportnál.

A Handelsblatt beszámolója szerint a Lufthansa állami segítséget is kérhet a válság átvészeléséhez. Carsten Spohr, a társaság vezetője egy belső, a munkavállalóknak szóló videóüzenetében elmondta, hogy tárgyalásokat kezdenek az érintett kormányokkal az esetleges támogatásról.

Ezt a cég egy szóvivője megerősítette. Német hírportálokon idézett közleményében elmondta, hogy felvették a kapcsolatot a német, az osztrák, a belga és a svájci kormánnyal.

A Handelsblatt szerint Carsten Spohr részt vesz a berlini kancellári hivatalba péntek estére összehívott egyeztetésen, amelyen a szövetségi kormány gazdasági érdekképviseletekkel tárgyal a válság átvészeléséhez nyújtandó állami segítségről.

Ugyancsak pénteken Peter Altmaier gazdasági miniszter és Olaf Scholz pénzügyminiszter bejelentette, hogy felső korlát nélküli hitelprogramot indítanak a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására. Kiemelték, hogy az állami fejlesztési bank (KfW) akár 500 milliárd eurót (170 ezer milliárd forint) is képes megmozgatni.

A Lufthansa eddig 30 100 járatot törölt menetrendjéből április 24-ig. A napokban arról is tájékoztattak, hogy a kapacitás visszafogása mellett szigorú takarékoskodásba is kezdtek, így leállították a tervezett létszámfejlesztéseket és felkínálták a dolgozóknak, hogy hozzák előre tervezett éves szabadságukat, vagy menjenek fizetés nélküli szabadságra.

A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Eurowings, az osztrák Austrian Airlines, a svájci Swiss és Edelweiss Air légitársaság, valamint a belga Brussels Airlines diszkont légitársaság tartozik. Tavaly 145 millió utast szállítottak, ami 2,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A világszerte 135 ezer embert foglalkoztató cégcsoport korábban 4500 ember felvételét tervezte 2020-ra.