HIRDETÉS

1990: vittek mindent, mint a cukrot

HIRDETÉS

Harminc év – Harminc történet. Sorozatunkban, harminc évvel a rendszerváltozás után közelmúltunk tipikus történeteiből szemezgetünk. 2. rész.

HIRDETÉS

A rendszerváltás idejét nemcsak a magyar demokrácia megteremtésének időszakaként, hanem a gyanús körülmények között gyűjtött hatalmas magánvagyonok, az átgondolatlan, kótyavetye számba menő privatizációs ügyletek miatt is emlegetheti majd az utókor. Ez a megállapítás igaz 1990-re is, amely az első szabad választás éve volt.

A választást meglepetésre nem a „demokratikus ellenzék” táptalajából kinőtt radikális rendszerváltó párt, a Szabad Demokraták Szövetsége nyerte meg, hanem a kampányban magát „nyugodt erőként” meghatározó Magyar Demokrata Fórum, amely magába olvasztotta a régi MSZMP úgymond „népi-nemzeti” vonalához tartozó értelmiségi csoportot is. Az MDF a kisgazda- és a kereszténydemokrata párttal lépett koalícióra, Antall József így tudta biztosítani a kormányzásához szükséges parlamenti többséget. (De a kormányzóképességhez szükség volt az SZDSZ-szel megkötött paktumra is, hogy a korábbi – kerekasztal-tárgyalásokon kötött alkuk alapján megalkotott – kétharmados többséget igénylő törvények parlamenti elfogadásához elegendő legyen egyszerű többség is.)

1989: A Next 2000-ügy árnyékában zavartalanul folyt a síbolás | Magyar Hang

Az első szabad választás mellett talán a legfontosabb esemény 1990-ben az volt, hogy az országot megszálló szovjet csapatok megkezdték a kivonulást hazánkból. Ősszel a drasztikus benzináremelés bejelentése évtizedek óta nem tapasztalt országos tüntetést váltott ki. Fél évvel a demokratikusan megválasztott kormány hatalomra kerülése után taxisok és fuvarozók – meglepően jól szervezett akcióval – megbénították a közlekedést, szinte az egész országban. Izgalmas, politikai eseményekben gazdag év volt tehát 1990, a szélárnyékban azonban – a békés átmenet, a vér nélküli forradalmi átalakulás révén – tovább folytatódott a korábbi években elkezdett spontán privatizáció. Később pedig külső és belső kényszer hatására immár az új törvényhozók döntése alapján megkezdődött a nemzeti vagyon kiárusítása, amit a dereguláció, a liberalizáció, illetve a privatizáció szavakkal írt le a sajtó.

De ne szaladjunk ennyire. Nézzük meg, milyen alapvető körülmények határozták meg az Antall-kormány döntési szabadságát! A demokratikusan megválasztott Országgyűlés első ülése előtti napon összeült a MDF képviselőcsoportja, ahol Antall József miniszterelnök beszélt. Ezt Szűcs István képviselő rögzítette, a visszaemlékezéseiről szóló könyvében (Mérföldkövek az Antall-kormány bukása útján, Püski Kiadó, 1998) publikálta is.

HIRDETÉS

Antall József egyebek mellett ezt mondta: „Felhívom a figyelmüket, hogy Magyarország jelenleg politikai, bizalmi és gazdasági jellegű válsághatáron van a világban, (…) minden lehetősége megvan a teljes bukásnak és a pénzügyi összeomlásnak. Az elmúlt héten a hét vezető ország bankárai jelentek meg, több gazdasági szakember volt hivatalos. Tájékoztatást kaptunk arról, hogy az elmúlt hónapokban Kelet-Közép-Európával szembeni bizalmatlanság keretében több száz millió dollár betétet vontak ki a magyar bankokból, így a nemzeti bank rendkívül nehéz helyzetbe került. Az elmúlt héten ez fokozódott. (…) Nekünk olyan magatartást és politikai helyzetet kell teremteni, ami azt mutatja, hogy Magyarország kormányzóképes lesz, (…) teljes politikai stabilitást kell bizonyítanunk. (…) Ennek érdekében (…) bocsátkoztunk a koalíciós tárgyalásokba. (…) a Szabad Demokraták Szövetségével, (…) hogy eredményt érjünk el a kormányozhatóság érdekében. (…) Éppen ezért az ellenzékkel – amelynek jelen pillanatban ebben az értelemben a foglyai vagyunk – konstruktív kompromisszummal kellett eredményt elérni.”

1991: a növényolajipar „fehérgalléros” privatizációja | Magyar Hang

Tehát hét nagyállam bankárai pénzkivonással fenyegették az új kormányt. A közvélemény nem sokat tudott a miniszterelnök kényszerhelyzetéről. A rendszerváltoztatás után Magyarország gazdaságpolitikájának alakulására nagy befolyása volt a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), a folyamat 2010 után, a második Orbán-kormány idején ért véget. Az IMF-hez való csatlakozásunkat követően 1990-ig összesen öt alkalommal vettünk fel készenléti hitelt az IMF-től szigorú feltételek mellett, de kötöttünk rá 19 hitelszerződést. Cserébe eleinte csak a termelés szerkezetén kértek változtatásokat, később azonban kifejezetten gazdaságpolitikai feltételeket is támasztottak. Mindezek ellenére az eladósodásunk nem csökkent, hanem inkább nőtt. A rendszerváltozás után a 22 milliárd dollárra dagadt államadósságunk fedezetéül szolgálhatott volna a nemzeti vagyon, ha azt az államadósságtól való megszabadulásunk érdekében használták volna fel. Ezt javasolták a kormánynak külhoni és hazai neves közgazdászok, közöttük is elsősorban Soros György, ám ebből nem lett semmi.

Az Állami Számvevőszék szerint 1990-ben még 1859 állami vállalat várt magánosításra, a cégek akkori könyv szerinti értéke 1670 milliárd forint volt. Tehát 1990. évi árfolyamon számolva csaknem 26,5 milliárd dollárt ért – könyv szerinti értéken – az állam vagyona, vagyis ha a jó gazda gondosságával bántak volna vele, akkor bőven fedezhette volna a kommunista időszakból megörökölt adósságot. Az eladásra szánt állami vagyonra – az átmenet éveiben – csupán 100–150 milliárd forintnyi hazai forrás állt rendelkezésre a magyar gazdaság szereplőinél. Vagyis, akik a 90-es évek elején a privatizációs folyamat felgyorsítását erőltették, azok lényegében a hazai termelőkapacitás és ezek értékes piacainak külföldi tulajdonba adását szorgalmazták.

1992: az első pénzintézeti botrány az Ybl Bank csődje volt | Magyar Hang

Az Antall-kormány a hazai vásárlóerő megnövelése céljából dolgozta ki a kárpótlásijegy-, az Egzisztencia-hitel, az Mrp-s (a munkavállalók javára biztosított Munkavállalói résztulajdonosi program) privatizációs konstrukciókat. Sajnálatos módon az állami korrupció elburjánzása miatt éppen ezek a lehetőségek teremtették meg a pártállami diktatúra kedvezményezettjeinek a kapcsolati tőke gyümölcsöztetését, a kommunista gyökerű új milliárdos elit kialakulását. Ez volt az a pártállami gyökerű milliárdos elit, amelynek – a politikai kapcsolatrendszerének köszönhetően – fedezet nélkül öntötték a hitelt az állami tulajdonú bankok. Ők nyerhették meg legnagyobb eséllyel a privatizációs pályázatokat, mert nekik volt politikai kapcsolatrendszerük és ezáltal pontos információjuk a vagyonkezelőnél, ők tudtak bankhitelhez, bankgaranciához jutni.

Az elmúlt 25 esztendőben a krónikás tehetetlenségével szemlélhettem és rögzíthettem az utókor számára a nemzeti vagyon elsíbolásának egy-egy fejezetét. Ma már „köztiszteletnek” örvendenek a történeteim „hősei”, nagy befolyással lehetnek a mindenkori politikai hatalmakra. Ma már mosolyra fakasztó történet 1990 elejéről, hogy a Fidesz a választási kampányban azt sérelmezte: az MSZP-nek, az akkor még „kormányzó pártnak továbbra is tulajdonában vannak a megyei lapok, amelyeket nem hajlandó visszaadni”. Korábban január végén a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Orbán Viktor azt kifogásolta, hogy az MSZP az egyetlen párt, amelynek megyei napilapjai vannak. Majd március végén is felhívta a figyelmet a választáson induló pártok esélyegyenlőtlenségére, amikor kijelentette, hogy: „Olyan párt az MSZP, amelyik úgy indul el a választáson, hogy megtartja magának az összes megyei napilapot, miközben az ellenzéknek egyetlen napilapja sincs az országban.”

1993: a székházügy – A Váci utcától a kecskefarmig | Magyar Hang

A rendszerváltás előtt az MSZMP – Pest megyét leszámítva – minden megyében saját lappal rendelkezett. A megyei lapok értékesítése az MSZP gazdálkodását irányító Fabriczki András pártkincstárnok nevéhez fűződik, aki a Magyar Média című folyóirat újságírójának beszélt még 1999-ben a lapok eladásának indokáról és hozadékáról. „A bruttó bevétel meghaladta a 900 millió forintot. Ebből azt a pénzt, amelyet a megyei lapokért kaptunk, átutaltuk a József Attila Alapítványnak. Ez 450 millió volt. Több mint 100 millióra rúgott a felszámolások költsége. A maradékból, vagyis a megyei lapkiadó vállalatok vagyonának értékesítéséből alapoztuk meg pénzügyileg az MSZP 1994-es választási győzelmét” – mondta Fabriczki, aki úgy gondolkodott akkor, „hogy ha a megyei lapok formailag az MSZP tulajdonában maradnak, akkor a számára kedvezőtlen politikai változás esetén a hatalom új birtokosai elveszik tőle az újságokat. Meg kellett szabadulnunk a megyei napilapoktól, hogy ne hozzuk politikai ellenfeleinket kedvező kommunikációs helyzetbe”– húzta alá.

Az MSZP-vel kötött ügylet révén az Axel-Springernek 1990-ben sikerült megszereznie hat megyei napilapot, öt hetilapot, több folyóiratot, tíz városi lapot és több mint 40 üzemi újságot, ami akkoriban monopolhelyzetet eredményezett a kiadóvállat számára. „Elégtétellel tölt el, hogy nem jött létre sajtómonopólium a vidéki Magyarországon, a regionális sajtó nem lett a politika játékszere, s ma már nem lehet kormánylapot csinálni egyik helyi újságból sem” – fogalmazott az egykori MSZP-s pártkincstárnok az akkor még sikeresnek ítélt tranzakcióról.

Mindazonáltal a megyei lapok privatizációját kiemelten kezelték a politikai pártok és a média is, ugyanakkor 1990 őszén nagy erőkkel megindult az élelmiszeripari vállalatok privatizációjának előkészítése is az Állami Vagyonügynökségnél. Sőt, 1990 decemberében már jóvá is hagyta a vagyonügynökség igazgatótanácsa azt a megállapodást, amelyet a Petőházi Cukorgyár vállalati tanácsa kötött a Südzucker osztrák leányvállalatával, az Agrana International A. G.-val. Ezzel megkezdődött a cukoripari vállaltok privatizációja külföldi befektetők számára.

Hol csúszott félre a magyar rendszerváltás, hová jutottunk mostanra? | Magyar Hang

Magyarázatul a Kádár-rendszerből megörökölt hatalmas államadósság szolgált a közvélemény irányába. Az Agrana a Petőházi és a Kaposvári Cukorgyárban szerzett kisebbségi – 30, illetve 31 százalékos – tulajdoni hányadért 1,4 milliárd forintot fizetett és 2 milliárd forint készpénzes tőkeemelést hajtott végre annak idején. Ha figyelembe vesszük, hogy szakemberek szerint mennyibe is kerülne ma felépíteni egy gyárat, még ha használt berendezésekkel is, könnyű belátni, hogy mélyen az akkori újra-előállítás költségei alatt adtuk el ezeket az üzemeket.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/16. számában jelent meg, 2019. április 18-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/16. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Torkos Matild
Torkos Matild
A Magyar Hang főmunkatársa

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,378lájkolóTetszik
2,271követőKövetés
16,111feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Az ostromló – Magyar Hang-ajánló

Karácsony Gergely-, noÁr- és Tóth Krisztina-interjú. Élet falun. Elveszti-e Pécset a Fidesz? Péntektől keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

A csodatini és a fényesedő magyar kard

Remekül zárult magyar szempontból a vívó-vb első napja. Férfi kardozóink mind a négyen felkerültek a 64-es főtáblára, a 16 éves Muhari Eszter pedig legyőzte a szám olimpiai bajnokát.